Háromilliárdos profitot hasítottak ki az állami erdőgazdaságok

Több mint 80 milliárd forint nettó árbevételt ért el 2012-ben a 22 állami tulajdonú erdőgazdaság - közölte az erdészeti társaságokat irányító Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. elnök-vezérigazgatója Nyírbátorban.

Baranyay László a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. nyírbátori erdészetének épületavatóján elmondta: eredményes évet zártak tavaly az erdőgazdaságok, amelyek 2012-ben összesen 3 milliárd forintot meghaladó nyereséget könyvelhettek el. A társaságok összesített bevétele egy évvel korábban 82 milliárd forint volt, eredményük pedig 3,9 milliárd forint.

Az elnök-vezérigazgató beszédében emlékeztetett: az MFB egy törvénymódosítás eredményeképpen 2010 nyarán vette át az állami tulajdonú erdészetek tulajdonosi irányítását. Az összesen 1 millió 66 ezer hektárnyi erdőterületen gazdálkodó huszonkét társaság közül három korábban a Honvédelmi Minisztérium irányítása alá tartozott.

A társaságok feladatait - a természeti értékek védelme és megőrzése, az erdők fenntartása, gyarapítása, a vadállomány őrzése, a természeti egyensúly fenntartásához való hozzájárulás - sikeresnek értékelte Baranyay László. A társaságok országos szinten 5700 embernek adtak munkát, az elmúlt két évben nagyszámú közmunkást is alkalmaztak.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Hajdú-Bihar megye állami erdőit kezelő Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója az eseményen elmondta: az elmúlt időszakban az erdőgazdaság több helyi erdészetében újultak meg a főépületek, Nyírbátorban 123 millió forint kivitelezési költéségből építettek egy modern erdészeti központot.

Szalacsi Árpád beszédében fontosnak nevezte az országos Kéktúra útvonalához kapcsolódó fejlesztéseket. A kiírt pályázaton a Nyírerdő Zrt. Az idén 202,6 millió forint értékben valósíthat meg közjóléti fejlesztéseket - mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.