Háromból két pálinka érmet nyert Csopakon

Díjeső hullott a csopaki Pannon Pálinka és Párlatversenyre benevező italokra: a távirati iroda szerint alig maradt ki valaki a szórásból, amit a zsűri a magas színvonallal magyarázott.

Magas minőséget képviseltek a beküldött minták, amelyeket összesen száz éremmel díjazott a szakmai zsűri – mondta a Pálinkafőzők Egyesületének elnöke a verseny eredményhirdetéséről tartott sajtótájékoztatón pénteken Veszprémben.

Csalló Jenő elmondta: a versenyre 143 minta érkezett, ebből 33 bronz, 42 ezüst és 25 arany minősítést szerzett, ezen kívül hét különdíjat osztott ki a szakmai zsűri, a legjobbak pedig champion-díjban részesültek.

Az elnök emlékeztetett: korábban is szerveztek Csopakon hasonló versenyeket, de azokra mindössze pár tucat minta érkezett, az idei verseny, amelyre az ország tíz megyéjéből jöttek résztvevők, egyedülálló a színvonalát és a nevezők számát tekintve is.

Ambrus Tibor, csopaki polgármester elmondta: a díjkiosztó július 11-én lesz, ahol a helyi strand vendégei által odaítélt közönségdíj is gazdára talál majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.