Három évvel meghosszabbítanák külföldiek földvásárlási moratóriumát

További három évvel meghosszabbítaná Magyarország a külföldiek földvásárlásának korlátozását. Az Uniós csatlakozási szerződés szerint a korlátozásokat Magyarországnak 2011-ben fel kellene oldani, azonban a hazai földárak továbbra is jelentősen elmaradnak az uniós földáraktól.

További három évre, 2014-ig kitolná Magyarország az uniós csatlakozási szerződésben meghatározott 2011-hez képest a külföldiek földvásárlásának korlátozását - jelentette ki a Sirman Ferenc a földművelési tárca szakállamtitkára kedden Gyöngyösön.

Sirman Ferenc szerint azért kezdeményezik a földvásárlási moratórium meghosszabbítását az Uniónál, mivel a földárak még mindig lényegesen elmaradnak a régi tagállamok földpiaci áraitól. Sirman Ferenc, hozzátette: a kormányzatnak az a célja, hogy minél inkább a magyar gazdálkodók kezébe kerüljön a hazai termőföld.

Sirman Ferenc elmondta: a föld és földbérleti piac stabilitását elősegítheti, hogy Magyarország a tervek szerint 2009-től áttér az Unió által alkalmazott úgynevezett SPS, vagy farmtámogatási rendszerre.
Ennek lényege, hogy nem a megtermelt áru, hanem a megművelt földterület után jár a támogatás, vagyis arra ösztönzi a gazdálkodókat, hogy a piaci igényeknek megfelelő növényeket  termeljenek.

Ugyanakkor a rendszer lehetőséget nyújt a magyar mezőgazdaság technológiai színvonalának javítására, a többi között  az állattartó telepek korszerűsítésére is.Eközben enyhült a termőterületek szétaprózottsága: a  magánszemélyek által művelt területek átlagmérete 6-ról 9 hektárra,  a gazdasági társaságok esetében pedig 180-ról 264 hektárra nőtt  2003. és 2008. között.

Ugyanakkor az uniós csatlakozás előtti állapothoz képest  duplájára, vagyis 480 milliárd forintra nőtt az agrártámogatások  mértéke, amelynek immár 71 százaléka uniós forrás - sorolta a  földhasználat javuló kondícióit a szakállamtitkár. A fenntartható földhasználattal kapcsolatban felhívta  a figyelmet arra, hogy a globális felmelegedésként ismert jelenség  akár hasznára is válhat Magyarországnak. Ugyanis nemzeti kutatási és  fejlesztési programok kialakítására sarkallhat.

A vízgazdálkodás ésszerűsítésére kényszerítheti a magyar  mezőgazdaságot és ösztönözheti a megújuló energiaforrások  használatát - hangsúlyozta Sirman Ferenc.Végül úgy vélekedett, hogy a világ túlreagálta az élelmiszerárak  emelkedését, ami abból is látszik, hogy mára szinte minden terméknél  visszaállt a túlkínálati pozíció.A hirtelen megugrás okai között említette elsősorban a kínai és  az indiai fizetőképes kereslet megugrását, a világ meghatározó  gabonatermő területein tomboló aszályt, illetve az Unió 15  tagállamában érvénybe lépő SPS rendszert, ami már nem ösztönöz  túltermelésre.Nem utolsó sorban az energianövények termesztésének terjedését,  ami a csökkenő szénhidrogén árak miatt megállni látszik - elemezte a drágulás okait a szakállamtitkár.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.