Harmincmilliós bírság az Auchannak

Az első körben az Auchan csak egy félmillió forintos bírságot kapott volna, ám a cég Versenytanácshoz fordult jogorvoslatért. A Versenytanács átnézte az ügyet és harmincmillióra emelte a bírságot.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 30 millió forint eljárási bírságot szabott ki az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-re, mert a vállalkozás többszöri felszólítás ellenére is megtagadta a GVH által kért adatok szolgáltatását - tette közzé a GVH hétfőn.

Mint ismeretes, a GVH idén februárban indított eljárást az Auchan ellen, mert a vállalkozás reklámkiadványában „Auchan Hungarikum” szlogennel olyan termékek jelentek meg, amelyek a GVH megítélése szerint nem tartoznak a közismert hungarikumok körébe.

A GVH szerint a szlogen a magyar népi motívumokkal való együttes alkalmazása azt a látszatot kelthette a fogyasztóban, hogy teljes mértékben magyar terméket vásárol. Azonban a GVH szerint e termékek előállításához használt alapanyagok egyes esetekben valószínűsíthetően nem magyar eredetűek voltak.

(Az ügy sajátossága, hogy a GVH a jelek szerint elébement a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) berkein belül készülő jogszabálynak. Úgy hírlik, hogy a VM készíti el azt a jogszabályt, amiben szabályoznák, hogy milyen összetételű termék kapcsán lehet "magyaros" vagy "nemzeti" jellegű reklámelemeket használni.)

Az eljárás során a GVH a tényállás feltárása érdekében adatszolgáltatásra kötelezte az Auchant, amelynek azonban a GVH szeirnt az Auchan ismételt felszólítás ellenére sem tett eleget, ezért a vizsgáló először félmillió forintra bírságolta a céget. 

Az Auchan ekkor a Versenytanácshoz fordult jogorvoslatért - ám mint kiderült: vesztére. A VT ugyanis a jogorvoslati eljárásban megállapította, hogy a vállalkozás olyan alaptalan hivatkozásokkal akadályozza a vizsgálatot és a tényállás feltárását, amely az Auchan árbevételével sokkal inkább arányban álló eljárási bírság kiszabását indokolja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.