Harminc embert bocsát el a Fastron

Megválik dolgozóinak öt-hét százalékától a tolnai Fastron Hungária Kft. A cég visszatér a márciusban bevezetett négynapos munkahétről az ötnaposra - közölte Mayer Károly, a cég ügyvezetője. A munkahelymegtartó pályázatok sem segítenek.

A német tulajdonban lévő tolnai kft. mechanikai, induktív és elektromechanikai alkatrészeket gyárt német, holland és belga piacra, megrendelései a tavalyihoz képest 30-35 százalékkal csökkentek. A tolnai cégnek jelenleg 437 alkalmazottja van, tavaly az átlaglétszám ötszáz fő fölött volt. A létszámcsökkentés után idén márciusban kényszerültek újabb lépésre a gazdasági válság miatt, bevezették a négynapos munkarendet, és március elsejétől a dolgozóik bérük 80 százalékát kapták.
Mayer Károly kifejtette: miután nem történt semmi változás, és láthatóan rövid időn belül nem is számíthatnak fellendülésre, új intézkedésre van szükség. Az eredetileg is átmeneti időre tervezett négynapos munkahét helyett május elseje után heti öt napot dolgoznak munkatársaik. Ezzel egy időben meg kell válniuk körülbelül harminc embertől, a mostani létszám öt-hét százalékától - emelte ki.
Elmondta: hosszú távon nem tartható fenn, hogy a Fastron dolgozói csökkentett bérért dolgoznak. Véleménye szerint a munkahelymegtartó pályázatok nem nyújtanak segítséget, ahhoz, hogy a dolgozók béréhez állami támogatást kapjanak, túl nagy kockázatot kellene vállalnia a cégnek.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.