A szerződéskötés, még 1984-ben nyögvenyelős volt. Az egyetemről épp kikerülő Jordant gyorsan draftolta (újoncként igazolta) a Chicago Bulls, aki abban bízott, hogy tehetsége miatt a kosárlabdacipők piacát akkor uraló márkák közül valaki lecsap rá. A Larry Birdöt soraiban tudó Converse-re vágyott, de az Adidasnál is házalt a sportoló menedzsmentje, miután egyetemi évei alatt e márka cipőit koptatta. A Nike nem szerepelt a kívánságlistáján, hisz akkoriban „mindössze” futócipőgyártóként volt elkönyvelve.

A bajnok és a 22. generáció. Nagyot változott a márka, a profit maradt Steve Marcus / Reuters

Jordant annyira nem izgatta a dolog, hogy a legenda szerint a szponzori tárgyalásokon totális közömbösséget mutatott. A Nike öt évre szóló 2,5 millió dolláros, plusz a jogdíjak kifizetéséről szóló szerződéstervezetet tolt az orra alá – ami akkoriban nagyon jó kontraktusnak számított –, ám a megálmodott Air Jordan cipő katasztrófa volt. A játékos egyenesen ördöginek titulálta. Az NBA akkoriban rigorózus és konzervatív szervezet volt, a sportolók kizárólag fehér talpú és fehér színű cipőben léphettek pályára.

Peter Moore Air Jordan-terve viszont piros és fekete volt, s csak mutatóban akadt rajta némi fehér. A hírek szerint Jordan az összeg miatt szerződött is volna, ám a cipő miatt az Adidasnál és a Converse-nél is párhuzamosan próbálkoztak. Mindkét helyen elutasításba ütköztek, a Nike által felkínált pénzen csak mosolyogtak a konkurensek. Maradt tehát a Nike, amely hogy felhívja magára a figyelmet, csavart egyet a sztorin.

Az első szerződés ellenére a cipőt egy évig nem lehetett kapni. A NBA ugyanis jelezte, hogy ha Jordan a számára tervezett cipőben pályára mer lépni, akkor meccsenként 5000 dolláros büntetést kénytelen fizetni. A Nike vállalta a terhet olyannyira, hogy a szezon mintegy 80 meccsére szóló, csaknem 450 ezer dolláros sarcot előre félretette, és a marketingkampány részeként kezelte. Így elérték, hogy szinte minden találkozó előtt a játékos cipője téma volt. A kiéheztetett rajongók pedig egy év várakozás után 1985-ben lényegében szétszedték a boltokat a csukáért.

Egy évvel később a második széria sikere már nem volt olyan nagy, mert a Nike megrészegülve a sikertől túlárazta a cipőt. Ennek majdnem kenyértörés lett a vége. Peter Moore távozott a Nike-tól, és saját márkát alapított, ahová próbálta elcsábítani a kosárlabdázót. Jordan viszont édesapja tanácsára maradt, s leült az új széria tervezőjével, Tinker Hatfielddel, hogy mit is szeretne látni. Hatfield ezek után előállt a ma már jól ismert „Jumpman” logóval, amely a harmadik sorozat óta díszíti a franchise-hoz tartozó termékeket.

Ezzel egy döbbenetes pénzügyi fejlődés indult meg, amely a sportolók közt elsőként dollármilliárdossá tette Michael Jordant. A Nike is szédítő szériát fut azóta. Ma az Air Jordan az amerikai kosárlabdacipő-piac mintegy 70 százalékát birtokolja. Ráadásul a második szereplő is a Nike, egyéb termékeivel, de ezek részesedése is alig haladja meg a 20 százalékot. Az Air Jordan 10 „Power Blue” sorozat tavaly, a bemutatása utáni első napon az Egyesült Államokban 35 millió dollár forgalmat hozott, míg az Adidasnak a szintén kosárlabdázó Derrick Rose-hoz kötött modelljével 2013 egészében 40 millió dollárt sikerült kaszálnia.

Az Air Jordan márka forgalma mára eléri az évi 2,2 milliárd dollárt. A Nike – a hírek szerint – 2013-ban 90 millió dollárt jogdíjat utalt át a sportolónak. Ezzel pedig a már visszavonult Jordan évről évre a világ legjobban kereső sportolói között feszít.