Harmadával drágítja a bankolást a tranzakciós illeték

A bankok részben vagy egészében ügyfeleikre hárítják a tranzakciós illetéket, de emelnek több, a számlavezetéshez, pénzforgalomhoz kapcsolódó egyéb díjon, költségelemen is. Mindezek eredményeként januártól átlagosan harmadával kerül többe a bankolás.

A tranzakciós illeték bevezetésére válaszul a hazai bankok sorra jelentetik meg díjaik emeléséről szóló újabb és újabb hirdetményeiket. A vezető hazai pénzintézetek 2013 elejétől érvényes tarifáit elemezve kiderül, hogy a kormány által kivetett terheket a bankok általában továbbhárítják ügyfeleikre – derül ki a Biztosítás.hu internetes portál banki üzletágának közleményéből.

A banki tranzakciókat terhelő illeték hatására átlagosan mintegy 30 százalékkal kell többet fizetni a jövő évben a lakossági bankszámlákhoz kapcsolódóan igénybe vett szolgáltatások után. A legjelentősebb változások a készpénzfelvételi költségeket, a bankkártyák díjait, az átutalásokat, illetve a számlák alapdíjait érintik. A változásokkal tulajdonképpen megszűnnek a korábban népszerű - általában jelentősebb számlaforgalomhoz kötött - nulla forintos csomagok is.

Az egyes bankok díjai és számlakonstrukciói között a - már korábban is - meglévő jelentős különbségek a díjemelések hatására tovább nőnek. Miközben egy átlagos (130 ezer forintos) havi keresetű számlatulajdonos 2012-ben 5 és 25 ezer forint között fizetett évente bankszámlájához kapcsolódóan, addig jövőre ugyanezért 5-35 ezer forint között kell majd fizessen, banktól és számlacsomagtól függően. Ennél többet (havi 220 ezer forintot) kereső esetében eddigi évente 0-tól 40 ezer forint között kellett fizetni a banknak, ezután 5 és 55 ezer forintot.

A legátfogóbb emelések az átutalások díjaiban lesznek, mely tételeket a legtöbb bank egyöntetűen megemelte. Közülük a CIB, a Citibank, a K&H, az FHB, az OTP, a Raiffeisen és az UniCredit teljes egészében az ügyfeleire hárítja például jövőre a bankon kívülre történő internetbankos átutalások költségeit.

A készpénzfelvételek esetében a bankok már egymástól eltérő mintát követnek. Míg a Budapest Bank, a Citibank, az Erste és az FHB teljes mértékben áthárítja ügyfeleire a tranzakciós díjakat, addig a K&H, az UniCredit, az OTP, az AXA, a CIB és a Raiffeisen csak részben vagy a készpénzfelvételi alapdíjaik emelésével hárítja át az emelkedő költségeit ügyfeleire.

A számlák havi alapdíjainak esetében is jelentős emelést alkalmaznak egyes bankok (CIB, K&H, Raiffeisen és Erste), az éves kártyadíjakat pedig a CIB, a K&H, a Raiffeisen, a Volksbank és az UniCredit is emeli.

A bankolási költségek jelentős emelkedése miatt számottevő mértékben növekedhet azon tudatos banki ügyfelek száma, akik 2012 utolsó negyedévétől kezdődően már egyre növekvő számban használják ki az internetes banki kalkulátorok biztosította lehetőségeket és a kötelező biztosításnál már megszokott módon ellenőrzik várható banki díjaikat. Ezen ügyfelek az ellenőrzéssel és egy gyors bankváltással általában sikeresen elkerülhetik banki költségeik jövő évre várható emelkedését.

Egy bankváltással - a díjak fentiek szerinti emelkedése ellenére - általában 10-15 ezer forintos megtakarítás érhető el a bankok egymástól jelentősen eltérő díjai miatt. Az elemzést készítő - és a bankszámlákhoz kapcsolódó díjak interneten keresztüli összehasonlítását is lehetővé tevő - Biztosítás.hu szerint a bankok közötti verseny kiélezettségét az is mutatja, hogy az eredetileg várttól eltérően a legtöbb pénzintézet a bankkártyás vásárlások esetében nem él a tranzakciós illeték ügyfelekre történő áthárításának lehetőségével. (A bankkártyás vásárlások így három bank kivételével továbbra is díjmentesek maradnak.) A hitelezési piac összeomlását követően világosan látszik, hogy a bankok leginkább a lakossági folyószámla-ügyfeleik számának növelésében látják a válság túlélésének receptjét, így aki keres, az továbbra is talál kedvező folyószámla-ajánlatokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.