Hamis termékekből finanszírozzák a terrorizmust

Évente több tízmilliárd eurós kárt okoz az unióban és pár év alatt több százezer munkahely megszűnését okozta a különféle termékek hamisítása. Az ilyen áruk eladásából származó jövedelem egy része pedig nemzetközi bűnbandákhoz és terrorszervezetekhez kerül.

Az Európai Unióban (EU) értékesített hamis termékek nagyobb része az unión kívülről érkezik, egyre nagyobb problémát jelent az EU-n belüli hamisítás – állítja Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) titkára az Europol, a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal és a Szellemi Tulajdoni Jogsértések Európai Megfigyelőközpontjának közös kutatására hivatkozva. Ez azért különösen veszélyes, mert az EU gazdasági kibocsátásának jelentős hányadát adják a szellemi tulajdonjogokra épülő iparágak – tette hozzá.

Az adatok szerint még mindig Kínából érkezik a legtöbb a hamis termék. Az EU-n belül lefoglalt áruk – érték szerinti – 73 százaléka, mennyiség szerinti 66 százaléka származott az ázsiai országból, annak ellenére, hogy a kínai hatóságok küzdelmet hirdettek a hamisítás ellen. A hamisításra szakosodott kínai bűnözői csoportok azonban mobilak, illetve szorosan kapcsolódnak más csoportokhoz. Az Olaszországban tevékenykedő kínai bűnözők például együttműködnek az olasz Camorrával a hamis áruk importja és terjesztése kapcsán.

A kínai szervezett alvilági csoportok egyik módszere, hogy megtelepednek a legálisan működő szabad kereskedelmi zónákban, és ott csomagolják vagy címkézik át, látják el „eredeti” védjeggyel, illetve „papírozzák” le a Kínából konténerszámra érkező hamis árut. Ez többek között azért nehezíti meg az európai hatóságok dolgát, mert a világ 135 országában található háromezer szabad kereskedelmi zónából 82 az Európai Unió területén található.

Mindenki másképp csinálja

Kínától eltérően más ázsiai országok szemmel láthatóan sokkal inkább egy-egy termékcsoportra fókuszálnak a hamisítás terén: az EU-ban lefoglalt hamis parfümök és kozmetikai termékek 52 százaléka Törökországból származott, értékük 26,1 millió eurót tett ki 2013-ban. Ugyanakkor Törökország csak az EU-ba érkező hamis termékek 3,7 százalékát állította elő.

Ezzel szemben Indiában leginkább gyógyszereket, míg Egyiptomban élelmiszereket hamisítanak. Utóbbi főleg a hagyományos élelmiszerek „bio" és „organikus" címkével való ellátását jelenti, hiszen így magasabb áron értékesíthetők. Emellett Indonézia a gyenge jogszabályi háttere és a korrupció, a Fülöpi-szigetek pedig a szűkös jogérvényesítési lehetőségek miatt okoz fejtörést az EU-ra gyakorolt hatások miatt.

A hamisítás terjedését jól mutatja, hogy míg az európai vámhatóságok 2002-ben még csak 7553 esetben nyitottak aktát, addig 2013-ban 87 ezer ügyet vizsgáltak közel 36 millió termékkel összefüggésben. A 2013-ban lefoglalt áruk 25,2 százaléka egészségügyi és biztonsági kockázatot jelentett a fogyasztókra; ezen termékek nagy része a mindennapi használati termékek köréből került ki. A nagy léptékű hamisítás a szervezett bűnözés egyre jobban jövedelmező ágát képezi, amely viszonylag alacsony kockázattal jár – mutatott rá Németh Mónika.

Droggal már nem érdemes

A hamisítás fellendülése mögött a nagyon magas megtérülési ráták állnak: a Nemzetközi Gyógyszerhamisítás-ellenes Intézet (IRACM) adatai szerint ezer dollárnyi befektetéssel 20 ezer dolláros bevételt lehet elérni heroinkereskedelemmel, 43 ezret cigarettahamisítással, de 500 ezret gyógyszerhamisítással. Az Interpol adatai szerint a gyógyszerhamisításra szakosodott csoportok éves bevétele a 75 milliárd dollárt is elérheti.

Emellett a hamisítás és a terrorizmus között direkt összefüggések is kimutathatóak: az „Igazi IRA" hamis cigarettával árasztotta el Írországot, és öt év alatt mintegy százmillió dollárt keresett ezzel. A madridi vonatok elleni támadást hamis CD-k forgalmazásából finanszírozták, míg egyes al-Kaida-tagok arra kaptak utasítást, hogy hamis termékekből befolyó összegekkel támogassák a sejteket, és bizonyos afgán terrorcsoportok másolt hitelkártyákkal és hamis luxustermékekkel üzleteltek sikeresen.

Óriási károkat jelent

A hamisítás ugyanakkor uniós szinten elképesztő károkat okoz. A jelentés adatai szerint csak a szabadalmak bitorlása 10 milliárd eurónyi kárt okozott 2010-ben, és 185 ezer munkahely megszűnését eredményezte a belső piacon. Ezek a folyamatok azért rendkívül veszélyesek, mert az EU-tagállamok harmadik országokba irányuló exportjának 89 százaléka, míg az EU-n belüli teljes gazdasági aktivitás 39 százaléka a szellemi tulajdonjogokhoz nagymértékben kapcsolódó iparágakban termelődik. Emellett az EU-munkahelyek 26 százaléka közvetlenül, újabb kilenc százaléka közvetve kapcsolódik a szellemi tulajdonra épülő iparágakhoz, ahol a bérek átlag 40 százalékkal magasabbak, mint a többi szektorban.

A gyártóknak okozott pénzügyi hátrányok mellett legtöbbször a járulékos költségek is számottevőek – hangsúlyozta a HENT titkára. Az Európai Bizottság egy korábbi jelentése szerint például a hamis gyógyszerek miatti kórházi kezelések költsége 2020-ig akár a 22 milliárd eurót is elérheti, míg az azonnali beavatkozások akár 1,1 milliárd eurójába is kerülhetnek a közösségnek.

Nem fáj a hamisítás?

A jelentés szerint a hamis termékek legjelentősebb értékesítési csatornája az internet, ugyanis a vásárlókat vonzzák a 24 órában elérhető, alacsony árakat feltüntető weboldalak, amelyek gyakran olyan igényességgel kerülnek kialakításra, hogy komoly riválisai a jogtulajdonosok legális weboldalainak. Jogi úton is nehéz fellépni a hamisítók ellen, hiszen ehhez több különféle joghatóság együttes akciója szükséges, valamint a hamisítók weboldalaik blokkolása esetén akár egy éjszaka alatt képesek új holnappal előrukkolni. Ezzel együtt a hamis termékek elleni harcban 2010 óta több mint 2600 doménnevet foglalt le az Europol és az együttműködő hatóságok; ezek az oldalak különböző hamis termékeket (ruházati termékeket, cipőket, kiegészítőket és elektronikai termékeket) árusítottak.

Bár a megkérdezett európaiakat leginkább az egészségügyi és biztonsági kockázatok, a jogi következmények és a szervezett bűnözéssel való kapcsolat tartja vissza a hamis termékek vásárlásától, ennek ellenére továbbra is jelentős értékű hamis áru cserél gazdát. Ennek oka, hogy a hamisítás társadalmilag még mindig elég széles körben tolerált tevékenység, ez pedig nagyban nehezíti a hatóságok és a gyártók dolgát – mutatott rá a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület titkára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.