Hamarosan kiderül, hány bank akar pereskedni

A forinthiteles szerződések egyoldalú módosításai ügyében a bankok 2015. január 5. és 12. között indíthatnak pert a parlament által tavaly elfogadott elszámolási törvény értelmében. Az első nap, azaz hétfő délutánig mindenesetre nem érkezett keresetlevél pénzintézettől a Fővárosi Törvényszék szóvivőjének tájékoztatása szerint – írta a Privatbankar.hu.
A nem pereskedő pénzintézeteknek április 16–30. között, a pereskedőknek pedig augusztus 15. és szeptember 30. között – vagy legkésőbb a polgári peres eljárás befejezésétől számított 60. napig – kell elküldeniük az elszámolást forinthiteles ügyfeleiknek. Az elszámolással kapcsolatban minden költség a bankot terheli a törvény értelmében.

A bankoknak minden olyan esetben elszámolási kötelezettségük van, amelyben a törvény hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződés még nem szűnt meg, vagy 2009. július 26. után – azaz az első devizahiteles törvény hatálybalépését megelőző 5 éven belül – szűnt meg. Elszámolási kötelezettségük van akkor is, ha a szerződés a 2009-es időpont előtt szűnt meg, de abból el nem évült követelés származik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.