Hadat üzentek a magyar állattartók a Tescónak és a Penny Marketnek

A magyar állattenyésztők az áruházláncok kereskedelmi politikája ellen félpályás útlezárással tiltakoznak pénteken, reggel 9 órától délután 5-ig a Tesco gyáli és a Penny Market alsónémedi logisztikai központja környékén.

 

A pénteken reggel kezdődő demonstrációról a tüntetést szervező bizottság tagjai (a Tej Terméktanács, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, a Baromfi Terméktanács, a Vágóállat és Hús Terméktanács, valamint a közepes és kis feldolgozókat tömörítő Húscéh) az általuk képviselt termelők nevében elmondták: az állattartók és a hazai élelmiszerfeldolgozók elsősorban azt kifogásolják, hogy a nagy élelmiszerláncokban alacsony a magyar termékek aránya, és a hálózatok rendre kihasználják erőfölényüket, miközben a fogyasztót csalóka reklámokkal félrevezetik, közben a hazai beszállítókat irreális árversenyre késztetik. 

Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnökhetyese elmondta, hogy az áruházláncok üzletpolitikája tönkreteszi a magyar állattenyésztést és élelmiszergazdaságot, veszélyezteti a munkahelyeket, miközben a  magyar fogyasztókat kiszolgáltatottá teszi, mert a bizonytalan eredetű importkészítményeket csábítóan alacsony áron kínálják.

A demonstrálók tízpontos peticóban foglalták össze követeléseiket, ebben egyebek mellett kia karják harcolni, hogy az áruházláncok tartsák be a magyar törvényeket, így a 30 napos fizetési határidőt, és tartózkodjanak a beszerzési ár alatti értékesítéstől, valamint öt százalék alatt állandósítsák a beszállítóktól elvárt másodlagos visszatérítéseket. A polcfeltöltés, születésnapi-, reklámhozzájulás, polcpénz, fizetési határidő betartása címén a beszállítóktól visszaszedett hozzárulással ugyanis a kialkudott átvételi árat 20-40 százalékkal csökkentik a láncok.

Bejelentették azt is, ha pénteken nem kezdődik meg a kereskedőkkel a követelésekről való egyeztetés, akkor hétfőtől péntekig Gyál és Alsónémedi határában folytatódik a demonstráció.  


 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.