Ha üzlet, akkor legyen kicsi vagy nagy - az kell nekünk

Nőtt tavaly a háztartások költése a hipermarketekben és a kisbolt-láncokban a GfK Csoport kutatása szerint, miközben a szupermarketekben csökkent.

A csoport szerdai közleménye szerint tavaly megindult egy lassú konszolidációs folyamat a magyar kiskereskedelemben, ám a különböző kereskedelmi csatornák teljesítménye eltérően alakult. A felmérés kimutatta, hogy egy átlagos háztartás az elmúlt évben közel 9 kereskedelmi láncban vásárolt, eközben egy-egy boltban kevesebbet költöttek mint egy éve. A GfK adatai szerint a diszkontláncok piacán folytatódik az átrendeződés, a drogériák továbbra is sikeresek a napi fogyasztási cikkek értékesítésében.

A 2009-es mélypontot követően tavaly nominálértékben 1,4 százalékkal emelkedett a háztartások élelmiszer és háztartási vegyi áru költése az előző évhez képest. Az év során a kiskereskedelem teljesítménye közel sem volt kiegyensúlyozott, 2010 második féléve hozta meg az enyhe pozitív fordulatot.

A hipermarketek és a kisboltláncok esetében a vásárlási intenzitás, vagyis a háztartások éves átlagos költése növekedett jelentősen, miközben a vásárlói hatókör nem emelkedett. A GfK szerint a szupermarketben a visszaesés azért is figyelemre méltó, mert a csatorna 2010-ben a korábbi Plus diszkontlánc bolthálózatával is bővült. Hátrányosan érintette a csatornát az is, hogy a magyar háztartások átlagosan kevesebb pénzt hagytak egy-egy szupermarketben, mint egy évvel korábban.

A diszkont csatornán belül folytatódik az átrendeződés. A Plus kiválásával elért aggregált piaci részesedés növekedett, főként a német tulajdonú láncok expanziójának következtében.

A GfK szerint a drogériák forgalom-növekedése folyamatos, továbbra is sikeresek a napi fogyasztási cikkek értékesítésében. A háztartások 14 százalékkal hagytak nagyobb összeget e boltokban 2010-ben az előző évhez képest. Ez annak is köszönhető a GfK szerint, hogy egyre többen, immár a háztartások kétharmada vásárol drogériákban, és a vásárlási intenzitás is emelkedik.

A csoport kimutatása szerint a kártyával történő fizetések aránya évek óta folyamatosan nő: 2010-re a napi fogyasztási cikkek piacán elérte a költések 22 százalékát.

A háztartások jellemző módon a nagyobb összegű vásárlásokat fizetik kártyával, ezért ennek a fizetési módnak az aránya a hipermarket és a cash&carry csatornában a legmagasabb, a forgalom 38-42 százaléka - áll a közleményben.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.