Ha hibázik, húzós összeget kell fizetnie a NAV-nak

Komoly kompenzáció illetné meg a jövőben az adófizetőket, ha az adóhivatal valamilyen hibát követ el. A nemzetgazdasági tárca tervei szerint a mostani kétszeresére emelkedhet az az összeg, amely a hatóság késlekedése esetén az ügyfélnek kamatként járna.

Több szempontból is átalakulhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szervezeti munkája – írja a Napi gazdaság mai száma. A tervek szerint az adóhatóság különféle szolgáltatásokkal, engedményekkel teheti könnyebbé a legálisan működő, dolgozó gazdasági szereplők és magánszemélyek életét. Emellett a NAV nagyobb – anyagi – felelősséget is vállal majd a saját munkájáért.

Manapság több adófizető és szakértő is szóvá teszi, hogy a hivatal emberei túlságosan hosszan elemezhetik egy-egy eset körülményeit. A tárca tervei szerint az adókötelezettségeket megfelelően teljesítő cégek, magánszemélyek ügyeiben hat hónap elteltével mindenképpen be kellene fejezni a hatósági ellenőrzést.

A nemzetgazdasági tárca mérlegeli annak törvénybe foglalását, hogy az adóhivatal a mostaninál nagyobb összeget fizessen azok részére, akiknek az ügyében maga a NAV esik késedelembe.

A helyettes államtitkár ennek kapcsán felidézte: gyakorta előfordul, hogy valamely vállalkozás vagy magánszemély visszatérítési igényt nyújt be, azaz pénzt kér vissza a közkasszától. Most az a javaslat, hogy ha az adóhatóság késedelembe esik, akkor az alapkamat négyszeresére nőjön a késedelmi kamat mértéke. 

Ha kiderül, hogy az elsőfokú NAV-határozat jogsértő volt, az is sokba kerülne a hivatalnak. A hatóság az elsőfokú határozat ellen benyújtott fellebbezési illeték ötszörösét, de legalább 250 ezer forintot fizetne ki a sérelmet szenvedett adózónak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.