Gyorsvasút-paradicsom lesz az USA

Az Obama-kormány a következő hat évben 53 milliárd dollárt kíván költeni egy országos, nagysebességű vasúti hálózat fejlesztésére - jelentette be Joe Biden alelnök.

 Az Egyesült Államok 10,5 milliárd dollárt fordított gyorsvasútra Obama hivatalba lépése óta, ebből 8 milliárdot a 2009-es ösztönző csomag keretében. Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője rámutatott, hogy a finanszírozás forrásait az a költségvetés-tervezet fogja tartalmazni, amit az elnök a következő héten terjeszt majd be.

Obama az USA helyzetéről szóló, január 25-én elmondott éves értékelésében célul tűzte ki, hogy 25 éven belül az amerikaiak nyolcvan százaléka gyorsvasúton tudjon utazni. Ezt már több civil szervezet is szorgalmazta, mert a kis- és közepes távolságú repülőjáratok a biztonsági intézkedések miatt túl nagy kényelmetlenséget jelentenek az utasoknak, ráadásul pont e járatok miatt zsúfoltak a repterek és a légtér.

A hálózat fejlesztésének keretében - amelyre a következő költségvetési évben a tervek szerint 8 milliárd dollárt fordítanak - a szövetségi államok, a városok és a magánvállalkozók szövetségi támogatásokat és hiteleket pályázhatnak meg.

Biden alelnök, aki 36 évi szenátorsága alatt vasúton ingázott Washington és Delaware állam között, a vasúti közlekedés fejlesztésének következetes híve. A fejlesztési terv viszont hűvös fogadtatásra számíthat a republikánusok részéről, akik az állami kiadások csökkentésének követelésével szerezték meg a képviselőházi többséget a novemberi félidős kongresszusi választásokon.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.