Gyorsabb növekedést vár a Bundesbank

Felfelé módosította a német gazdaság jövő évi és 2011-es növekedéséről szóló előrejelzését a Bundesbank arra hivatkozva, hogy az elmúlt hónapokban érezhetően javultak a konjunkturális kilátások Németországban.

A német központi bank szokásos féléves jelentése szerint jövőre 1,6 százalékkal, 2011-ben 1,2 százalékkal növekszik a bruttó hazai termék(GDP).

Az idei zsugorodás is kisebb lesz a vártnál, 4,9 százalék a júniusban jelzett 6,2 százalék helyett.

Ugyanakkor hozzáteszik: a növekedési kilátások latolgatásánál azt is figyelembe kell venni, hogy a következő két évben fokozatosan megszűnnek a válság miatt hozott gazdaságösztönző intézkedések.

A Bundesbank arra is felhívta a figyelmet, hogy a fogyasztói árak növekedési üteme is élénkülhet kissé a következő két évben, de komoly inflációs nyomástól nem kell tartani.

A munkanélküliség viszont változatlanul probléma lesz: jövőre 3,8 millióra, 2011-ben 4,2 millióra növekedhet az állástalanok száma az idei 3,4 millióról.

Ez azt jelenti, hogy a munkanélküliségi ráta 10 százalék fölé megy az idei 7,8 százalékról, amire 2007 január óta nem volt példa.

Németországban 0,7 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben a másodikhoz képest. A második negyedévben 0,4 százalék volt a bővülés. A harmadik negyedév volt a második, amikor bővült a német gazdaság a négy negyedéven át tartó visszaesés után.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.