Gyorsabb adóügyintézést ígér Vida

Kinevezték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetőit, Vida Ildikó, a NAV elnöke hétfőn adta át az új szervezet vezetőinek kinevezési okmányait.

A NAV közleménye szerint 133 fő vehetett át a kinevezésről szóló dokumentumot: a NAV elnökhelyettesei, szakfőigazgatói, a Központi Hivatal főosztályvezetői, a középfokú adóztatási és vámszervek főigazgatói, a Bűnügyi Főigazgatóság főigazgatója és főigazgató-helyettese, valamint a bűnügyi és az alsó fokú megyei igazgatók.

Vida Ildikó első vezetői értekezletén a költségvetési bevételek beszedésének fontosságát és az államháztartási érdekek eredményes képviseletét, az állampolgárok és ügyfelek magas színvonalon történő kiszolgálását, a magyar gazdaság versenyképességének erősítését, az eljárások gyorsítását, az átlátható, gyors igazgatási tevékenység fontosságát, valamint a szervezeti hagyományok ápolását, a NAV személyi állományának megbecsülését hangsúlyozta.

Az új adóigazgatási szervezet vezetője kifejezte azon reményét, hogy az új szervezet maradéktalanul teljesíti majd a kormányzati elvárásokat, és ebben a vezetői állomány valamint a NAV valamennyi munkatársának magas szakmai színvonalú teljesítményére számít.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.