Győri Audi: érkeznek a robotok az új gyáróriásba

Eredetileg, 1993-ban legfeljebb kétezer fősre tervezték a győri Audit, amelynek jövőre a bővítése is több munkahelyet teremt ennél – mondta Ulrich Minke, a német leányvállalat járműgyártásét felelős ügyvezető igazgatója, aki bemutatta a nagyszabású gyárbővítést.

A jelenleg 7300 embert foglalkoztató győri cég jövőre teljes értékűvé teszi az autógyártását. Az összesen 3 millió 900 ezer négyzetméteren működő gyár jórészt szerkezetkész új csarnokainak egy részébe már megkezdték a gépek, robotok beszerelését. Csak a karosszériaüzemben 620 robot – ahogy az igazgató fogalmazott – „balettozik” majd.
Minke utalt rá: a járműgyártás komplett kiépítése mellett a motorgyár is folyamatosan fejlődik. A világ legnagyobb motorgyára működik Győrben, jelentette ki. Az itt készülő 240 féle motorváltozatot a konszern által összeszerelt autókba építik be.

Az Audi nagyszabású gyárbővítése Győrben

A magyar dolgozók minőségi munkájának, kreativitásának köszönhető, hogy az Audi folyamatosan és hatalmas mértékben fejleszti a győri gyárát- hangoztatta az ügyvezető.

A mostani bővítés keretében megépülő prés-, karosszéria-, lakkozó- és összeszerelő  üzemekből két műszakban naponta 500 jármű  gördülhet ki, de szükség esetén a kapacitás évi 165 ezerre is növelhető.

A jövőre üzembe álló gyárban újabb 2200 munkatárs kap helyet, az ő felvételük és kiképzésük – a cég saját oktató központjában – már meg is kezdődött.  A győri munkahelyek iránt igen nagy az érdeklődés.

Az új részlegben először az Audi új, A3 limuzinját gyártják majd, a modell sajtóbemutatója május közepén lesz Mallorcán. Később fokozatosan a többi sportmodell  összeszerelése is ezekbe az üzemekbe kerül át.

Az összesen kilenc telephelyen - abból kettő található Németországban, a többi külföldön - dolgozó Audi AG jó piaci kilátásokról beszél. Tavaly összesen 1 millió 512 ezer autót adtak el. Eredményük is rekordot döntött. Adózás utáni nyereségük 4 milliárd 440 millió euró volt.
Az új járműgyár épületeinek kivitelezési munkálatait többségében magyar cégek végzik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.