Győrben épül meg az Audi beszállítói parkja, kihirdették a nyertest

A magyar A-K Építőipari Kft. nyerte meg az Audi által kiírt nemzetközi pályázatot a világcég beszállítói parkjának megépítésére – tájékoztatta portálunkat Czechmeister Mónika, az Audi Hungaria szóvivője.

Járműipari gyárbővítéséhez kapcsolódóan beszállítói parkot építtet Győrben az Audi. A világcég a kivitelezés mellett a működtetést is külső társaságra bízza majd, s a központ ingatlanjai sem kerülnek a tulajdonába. A logisztikai centrumban előszerelde is helyet kap.

Korábban a Győr-Gönyűi Kikötő látszott esélyesnek arra, hogy helyszíne legyen az első ütemben 50 ezer négyzetméteres, modulárisan bővíthető logisztikai centrumnak. Ezt a helyszínt a kormány is támogatta, már csak azért is, mert a kikötő nem tudja teljesíteni az elnyert uniós pályázatok, támogatások fejében vállalt működési paramétereket, így az állam valószínűleg több mint ötmilliárd forintot kénytelen lesz visszafizetni.

Győr önkormányzata is mindvégig harcolt a beszállítói parkért, hiszen a létesítmény több száz munkahelyet teremt, s még vonzóbbá teszi a várost a nemzetközi befektetők számára.

A meghívásos pályázatra húsznál többen jelentkeztek, végül hárman maradtak versenyben. Tudomásunk szerint a végső döntést a Volkswagen-konszern hozta meg. Czechmeister Mónika, az Audi Hungaria szóvivője hangsúlyozta: a kiírásban a versenyképesség, a gazdaságosság szempontjai fogalmazódtak meg a legfontosabb követelményként. A vállalat azt is előírta a pályázatában, hogy a park helyszínének a győri Audi-gyár közelében kell megépülnie.

Az A-K Építőipari Kft. győri székhelyű cég, mindenekelőtt üzemcsarnokok építésével, bérbeadásával, ingatlanfejlesztéssel foglalkozik, a kisalföldi megyeszékhelyen is épített már óriási üzemcsarnokokat.

Tallosi Károly, a kft. ügyvezető igazgatója portálunknak elmondta: a munkálatokat azonnal elkezdik, s a beszállítói parkot a jövő év közepén már át is adják. A logisztikai központ a győri ipari park bővítésének a helyszínén épül meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.