A Festménymesék elnevezésű foglalkozások ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ a gyermekpszichodráma és a képzőművészet-terápia módszereit alkalmazva. A másfél órás, Soós Dóra pszichodramatista és Marton Vera művészetterapeuta vezetésével zajló együttlétek résztvevői a SOTE Tűzoltó utcai gyermekklinikájának három onkológiai osztályán fekvő gyerekek, a nekik összeállított, heti rendszerességgel ismétlődő foglalkozások középpontjában minden alkalommal egy-egy híres festő alkotása áll. A cél a gyerekekben lévő szorongások oldása, önbizalmuk erősítése és természetesen az, hogy a kórtermek világából kiszakadva minél több felszabadult percben legyen részük.

Előbb, a képek világába utazva, az adott alkalomra kiválasztott kép festőjéről és arról a korról esik szó, amelyben a művész született, majd a festményből kiindulva létrejön egy mese, amelyben minden kis beteg megtalálja a maga szerepét. A mesének címet adnak, és jelmezekbe öltözve el is játsszák, s miután megbeszélik, kinek mi tetszett, az átélt élményeket képekbe fogalmazzák.

Mit köt össze Monet hídja? „A híd közepén találkozott a Manó királynő és a Kobold király, és belátták, hogy a világ csak az egyensúly fenntartásával működhet.” (Részlet a gyerekek által összeállított meséből)

A helyzetből adódóan mindig más a csoport összetétele. A gyerekek egy része infúziós állvánnyal érkezik, s a segítőeszköz, fantáziájuknak hála, fává vagy csipogó madárrá átlényegülve sokszor bele is olvad az aznapi mesébe.

Mint Soós Dóra elmondta, a Festménymesékben két szál, a művészetterápia és a pszichodráma találkozik és fonódik össze. A gyerekek ezek segítségével gombolyíthatják a saját történeteiket, ki-ki megtalálhatja, melyik önkifejezési mód áll hozzá közelebb. A kép impulzust ad, ebből kerekedik ki a mese. A gyermekpszichodráma módszerében fontos a csoport megtartó ereje, a „nem vagyok egyedül” érzés támogatása, a fantázia felébresztése, a gondolatok találkozása és mindezek önfeledt átélése a játék során.

A terápia segít az élmények egyéni átélésében, az alkotás közben felszínre kerülnek és levezetődnek az indulatok, és az egész folyamat tárgyiasul. Ez azért is fontos – emelte ki –, mert a gyerekek magukkal vihetik a maguk készítette rajzot, festményt az ágyukhoz, mesélhetnek róla a szobatársaiknak és a rokonaiknak, és ahányszor ránéznek, felidéződhet bennük a csoportban átélt, számukra fontos tapasztalat. A képek sokszor a gyerekek ágya fölé kerülnek, és velük tartanak hazakerülésük után is.

BŐVEBBEN: sotejatszohaz.hu