Gyengült a forint a bankközi piacon

A valutapiacokon is érződött az Észak koreai atomrobbantás hatása: a befektetők inkább tartózkodtak a devizapiaci műveletektől, így a térségi fizetőeszközök, így a forint árfolyama is gyengült. Hétfőn még 279 forintot kellett adni egy euróért, keddre azonban már 283-at. Elemzők szerint most egy időre vége lehet a tőzsdeindexek utóbbi hónapokban érezhető emelkedésének.

Gyengült a forint kedden a bankközi devizapiacon, összhangban a térségbeli  devizák árfolyamának alakulásával.  Az eurót délután negyed ötkor 281,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 279,85 forinttal.  Délelőtt negyed tízkor még 281,15 forint volt az árfolyam, majd a  forint folyamatos gyengülé0sével 283 fölé is emelkedett. A nap  folyamán a forint a térségbeli devizákkal együtt, a nemzetközi piaci  hangulat alakulásával szinkronban mozgott.

Az észak-koreai kardcsörtetés defenzív, főként dollárban  denominált befektetési eszközökre terelte a nemzetközi piacok  figyelmét. A befektetői hangulatban és a kockázatvállalási  hajlandóság mértékében beállt fordulatot elősegítették egyes tőzsdei  árfolyam-alakulási függvény elemzések is, amelyek arra engednek  következtetni, hogy rövid távon jelentős mértékben mérséklődhet az  árfolyamindexek emelkedésének az elmúlt hónapokban tanúsított üteme.

A befektetői hangulatban bekövetkezett fordulatra a térségbeli  devizák egységesen, egymással összhangban, a nap folyamán  árfolyamveszteséggel reagáltak. Mozgásuk továbbra is szoros  korrelációt mutat az euró/dollár árfolyam alakulásával, ami viszont  a nemzetközi piacok kockázatvállalási hajlandóságát tükrözi vissza.

A szoros együttmozgást jól példázza az amerikai makrogazdasági-  és kincstárjegy értékesítési adatok délutáni nyilvánosságra hozatala  után bekövetkezett fordulat, amikor az euró/dollár 1,3900  környékéről a 1,3980-ra szökött vissza, az euró/forint pedig 283  körüli szintről 281,50-re esett.

Elemzők szerint a forint árfolyam-kilátásait "rontja" az a  feltételezés, hogy az MNB a közeljövőben kamatcsökkentő döntést  hozhat. A recesszió mélysége indokolttá tenné a kamatcsökkentések  újrakezdését, a kormány reformlépései pedig meg is nyitják az utat a  fokozatos pénzpolitikai enyhítés előtt. Egy júniusi negyed  százalékos kamatcsökkentést a forint árfolyama "el tudna viselni".

A dollárt délután negyed ötkor 201,12 forinton jegyezték a  hétfői 199,88 forint után. Nap közben 204 forintnál is járt az  árfolyam.
A svájci frank jegyzése délután 185,67 forint volt az előző  délutáni 184,44 forint után, 100 japán jen jegyzése pedig 212,23 forint 210,54 forint után.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.