Gyengült a jüan

Csökkentette a jüan középárfolyamát a kínai központi bank, ezáltal az másfél éve nem látott mélypontjára esett az amerikai dollárral szemben. Nem véletlenül: Kína két éve nem látott külkereskedelmi hiányt halmozott fel az export nagyarányú visszaesése, és a növekvő import miatt.

Az olcsó jüan egyik oka, hogy a kínai központi bank - két és fél hete fenntartott politikáját követve - az előző napoknál alacsonyabbra, 6,13-ra tette a napi középárfolyamot. A napi referencia árfolyamhoz képest a központi bank egyszázalékos kilengést tesz lehetővé.

A banki szabályozó bizottság (CBRC) február végén úgy fogalmazott, hogy a jüan tartós gyengülését korábbi kereskedelmi stratégiákat kiigazító piaci hatások okozzák. A kínai valuta árfolyamát a központi reformoknak köszönhetően egyre kevésbé a kínai gazdaságpolitikusok, s mind inkább a piac fogja meghatározni, így ezek a kilengések, nem pedig a korábbi, mesterségesen stabilan tartott érték lesz jellemző a jövőben - érvelt a CBRC.

A jüan 2012 júliusa óta nem látott gyengüléséhez a statisztikai hivatal hétfőn nyilvánosságra hozott februári külkereskedelmi adatai  is hozzájárultak. Ezek szerint az export 18,1 százalékkal esett vissza az import viszont 10,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbival összevetve, így 23 milliárd dolláros, két éve nem látott külkereskedelmi hiány keletkezett a múlt hónapban. Bár az elemzők többsége szerint a statisztikák mögött szezonális okok húzódnak meg - mint a februári holdújévi ünnepség több mint egy hetes munkaszünete -, az adatok rosszabbak az elemzők előzetes várakozásánál.

A kínai gazdasági sajtóban olvasható elemzések az év egészére jellemző gyengülő trendet valószínűsítenek a jüan-dollár mozgását illetően, mely a 6,0 jüan/dollár körüli értéknél állhat meg a közgazdászok szerint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.