Adóellenőrzésből az idén több lehet

Válogatás nélkül csaphat le az idén az adózókra a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Pardon pedig nem lesz, mindenkivel egyformán szigorúak lesznek.

Legalábbis Fekete Zoltán Titusz szerint. Az RSM DTM, Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató adómenedzsere úgy tartja: 2014-ben nem lesz megkülönböztetés az adózók között aszerint, hogy a kötelezettségek megsértése mögött milyen adózói szándék húzódik. És nem különül el egymástól a hibát vétő és a szándékos adóelkerülő adózó sem. Az adóellenőrzés még a legprecízebb adózó esetében is ugyanolyan szigorral és megalapozottsággal bünteti az adókötelezettség elmulasztását, mint ahogy azokkal az adózókkal szemben teszi, akik szándékosan a törvények teljes megkerülésével működnek.

A szakember szerint a hivatal idén valamennyi adózónál ugyanazzal a szigorral fog eljárni az adóbevételek megrövidítésének, a költségvetési támogatások jogosulatlan visszaigénylésének megakadályozása érdekében, és egyre gyakrabban és többen találkoznak majd az adóellenőrökkel.

Várakozásai szerint az adónem ellenőrzések száma az idén csökkeni, a célvizsgálatoké növekedni fog - elsősorban az adatgyűjtéssel kapcsolatos ellenőrzések esetében. Utóbbi már tavaly is az ellenőrzések közel 80 százalékát tette ki.

Az adatgyűjtés szigorodó ellenőrzésének oka az online adatkapcsoltra képes pénztárgépek bevezetése, amivel kapcsolatban a feketegazdaság visszaszorításában reménykedik az adóhatóság.

A korábbi évekhez hasonlóan az idén az áfa ellenőrzések továbbra is vezető helyen maradnak, csak úgy mint a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók, illetve az eltitkolt jövedelmek feltárása. Kiemelten számíthatnak az ellenőrzésre azok az adózók, akik fejlesztési adókedvezményt számoltak el, vagy támogatások után adókedvezményt érvényesítettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.