GVH: engedély és bírság egyszerre

Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) az OTP Bank Nyrt.-vel (OTP) közös irányítást szerezzen a Fordulat Tőkealap felett. Ugyanakkor a kérelem késedelmes benyújtása miatt az OTP-vel és az Eximbankkal szemben 32,8 millió forint bírságot szabtak ki.

A GVH közleménye szerint az alap korábbi, egyedüli irányítója az OTP volt. A kérelmezett összefonódás engedélyezésének eredményeképpen az Eximbank az OTP-vel közösen gyakorolhatja az irányítási jogot.

A GVH megállapította, hogy az Eximbanknak, illetve az alapnak és az irányítása alá tartozó vállalkozásnak nincs azonos tevékenysége.

Annak ellenére, hogy mind az OTP-csoport, mind az Eximbank azonos tevékenységet végez, azaz pénzügyi szolgáltatásokat nyújt, az Eximbank nem tekinthető az OTP-csoport versenytársának, tekintettel az eltérő szabályozásra és arra, hogy az Eximbank nem kizárólag piaci szempontok figyelembevételével nyújtja pénzügyi szolgáltatásait - közölte a versenyhivatal.

A GVH további káros hatásokat sem talált, illetve nem merült fel olyan körülmény, amelynek alapján az összefonódás konglomerátum-hatással járna - hangsúlyozták.

A versenytörvény rendelkezései szerint a kérelem késedelmes benyújtása esetén a bírság összege legfeljebb naponta 200 ezer forint. A bírság összegének meghatározásakor a GVH figyelembe vette, hogy a kérelmezők 438 napos késedelemmel, de önként nyújtották be a kérelmüket, valamint azt is, hogy az összefonódás érdemi versenyjogi aggályainak hiánya kizárja, hogy a kérelmezőket a tranzakció eltitkolásának szándéka vezette volna. Így a versenyhivatal a napi bírság összegét 75 ezer forintban határozta meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.