GVH: 10 százalékkal növelhetik az árakat a kartellek

Az ajánlattevők összejátszása közbeszerzési vagy koncessziós eljárásban veszélyezteti a közpénzek racionális felhasználását, óvatos becslések szerint akár több mint 10 százalékkal növelve az árakat - állapították meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szakemberei.
A GVH és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Jog- és Államtudományi Kara által kedden rendezett konferencián gyakorlati és elméleti szakemberek tárták fel a közbeszerzési kartellek versenyjogi és büntetőjogi kapcsolódási pontjait.

A GVH szerint a közbeszerzési kartell a versenyjog súlyos megsértésének minősül, e mellett olyan veszélyes a társadalomra, hogy a büntetőjog bűncselekménynek minősíti.

A versenyhivatal idén kampányt indít - az uniós jogalkalmazás egyik legfontosabb eszközének - az engedékenységi politika céljának és hátterének bemutatására, hogy e jogintézmény eredményesebb alkalmazásával hatékonyabban érvényesíthesse a kartellek felderítéséhez és megszüntetéséhez fűződő közérdeket.

Annak ellenére, hogy a GVH számos eljárást indított versenykorlátozó magatartás miatt, továbbá a büntető törvénykönyvben 2005 óta szerepel törvényi tényállás a versenyt korlátozó megállapodásra, nem alakult ki annak büntető bírósági gyakorlata.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.