Gumibitumen-üzemet épít a Mol

Saját szabadalom alapján, a bitumen és a használt gumiabroncsokból készült őrlemény keverésével készülő gumibitument gyártó üzem építését kezdte meg Zalaegerszegen a Mol - közölte a társaság vezetése szerdán, a zalai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.

Holló András, a Mol Termékfejlesztés kiemelt vezetője azt mondta: tíz éve kezdték el a gumibitumen fejlesztését, amely a hagyományoshoz képest nem nyomvályúsodik, nem repedezik és nem képződnek benne kátyúk. A Pannon Egyetemmel közösen kifejlesztett terméket Magyarországon és a környező országokban szabadalmaztatták, a kísérleti gyártáshoz Zalaegerszegen, a Mol Zalai Finomító területén alakítanak ki mintegy 300 millió forintos beruházással egy üzemet.

Az évente 5 ezer tonna kapacitású részleg megépítéséhez - ahol várhatóan nyáron indul el a termelés - 128 millió forintos állami támogatást nyert el a cég a Gazdaságfejlesztési Operatív Programból. Holló András elmondta: az üzemben mintegy 150 ezer darab személyautó abroncs őrleményét használják fel, vagyis jelentős környezetvédelmi haszna is van a hulladékfeldolgozás jóvoltából. A kísérleti gyártókapacitás éves mennyisége pedig hat méter szélességben nagyjából 130 kilométernyi útszakasz felső kopórétegének burkolására alkalmas.

Holló András kifejtette: az Egyesült Államokban és dél-európai államokban évtizedek óta használják a gumibitument, amelyet csak a felhasználás helyén lehetett eddig előállítani. A magyar szabadalom fontos eleme, hogy kémiailag stabilizált keverékről van szó, amelyet a hagyományos módon szállítani is lehet.

Az új útburkolatot laboratóriumi kísérletekkel, próbagyártással és városi utaknál tesztelték, egy zalaegerszegi utcában már 2004 óta, Veszprémben 2006-tól két utcában is, Gyálon pedig 2008-tól fedi egy utcát a kísérleti burkolat, amelyek kiállták a próbát. A tapasztalatok szerint élettartama kétszerese a hagyományos bitumenburkolatnak, kisebb a karbantartási igénye, de kiváló a vízelvezetési képessége is, nem keletkeznek rajta tócsák.

A termékfejlesztési vezető hozzátette: az elnyert támogatás az üzemépítésen kívül a kutatás-fejlesztési feladatok és a kísérletek finanszírozására is szolgál, de együttműködést alakítottak ki olyan kisvállalkozásokkal, amelyek gumiőrleményt készítenek, illetve utakat építenek.

Eichinger Attila, a Mol Zalai Finomító vezetője közölte: a legrégebbi,   60 éve működő magyar olajfinomítóban megvan minden adottság és feltétel ahhoz, hogy ha a júniusra elkészülő kísérleti üzem termékére igény mutatkozik, bővítsék a kapacitást. A majdan induló próbagyártás termékét először Zalaegerszegen, éppen a finomító előtt haladó forgalmas útszakaszon használják majd fel.

A beruházás nem jár létszámbővítéssel, az a jelenlegi munkahelyek megőrzését is szolgálja - fűzte hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.