Gráf József: ha lesz, differenciált legyen az áfa emelése

Az áfa esetleges emelését differenciáltan kellene végrehajtani, azaz az alapvető élelmiszerek esetében alacsonyabb szinten kellene megállapítani.

A magyar mezőgazdaság bizonyos tekintetben előrébb tart, mint más ágazatok - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden a Magyar Televízió Napkelte című műsorában. Az agrártárca vezetője példaként említette, hogy a mezőgazdaságban már sikerült megoldani a beruházások támogatását, és a 40 százalékos előleg kifizetését is, amit más területeken csak most szeretnének elkezdeni. Ennek magyarázata, hogy az ágazatban jelentős uniós forrásokat használhatnak fel a gazdasági szereplők, míg más ágazatokban zömmel csak nemzeti forrásokra lehet támaszkodni.

Jelezte, hogy a gazdasági válság enyhítését célzó intézkedésekről folyó miniszterelnöki egyeztetésen ő maga is részt vesz, ám hozzátette, hogy az általa irányított minisztérium nincs az egyeztetésben kiemelt tárcák között. Gráf József egy esetleges adócsökkentésről szólva azon a véleményen volt, hogy a mezőgazdaságban a munkáltatói terhek mérséklése, főként az alkalmi munkákkal összefüggő adminisztráció  csökkentése hozhatna kézzelfogható eredményt. Ugyanakkor az esetleges áfa-emelésnek differenciáltan kellene megtörténnie, vagyis az alapvető élelmiszerek - kenyér, tej, tőkehús - és az energia általános forgalmi adóját alacsonyabb szinten kellene megállapítani, mint a többi áruét - hangsúlyozta.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.