Gráf: a kitörés útja az előremenekülés

A magyar mezőgazdaság számára a válságból való kilábalás, a kitörés útja az, ha előremenekül, azaz fejleszt, beruház, modernizálja tevékenységét - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

Az agrártárca vezetője közölte: a magyar gazdálkodók már az első két évben 59 százalékát lekötötték a 2007-2013 között fejlesztésre fordítható 1.300 milliárd forintnak. Megemlítette, hogy az elmúlt évben a szántóföldi növénytermesztés gépeinek korszerűsítésére 80 milliárd forintot lehetett költeni ebből a forrásból.

Emlékeztetett arra, hogy az uniós csatlakozást megelőzően a magyar mezőgazdaság finanszírozására évente mintegy 200 milliárd forint állt rendelkezésre. A múlt év végéig pedig egy év alatt mintegy 600 milliárd forintot kaptak az agrárvállalkozások. A miniszter jelezte: a rendelkezésre álló forrásokat célszerűen kell felhasználni és annak a magyar agrárium versenyképességét kell szolgálnia.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.