Görögország és Balatonfüred a kedvenc

Internetes portálok friss felméréseiből az derült ki, hogy sokan készülnek az idén Görögországba nyaralni, a balatoni úti célok között pedig Balatonfüred a legnépszerűbb. A válságból a belföldi turizmus profitálhat, a külföldi utakat ugyanis az erős euró jelentősen megdrágítja.

Internetes portálok friss felméréseiből az derült ki, hogy sokan készülnek az  idén Görögországba nyaralni, a balatoni úti célok között pedig  Balatonfüred a legnépszerűbb.Győrffy Árpád az Utikalauz.hu internetes portál témavezetője arról számolt be az MTI-nek, hogy a március második felében végzett felmérésükben ezer válasz feldolgozása alapján az derült ki: az idei  fő nyaralás helyszínéül a szavazók 36,5 százaléka tervezi  Görögországot, 11,2 százaléka Horvátországot, 7,5 százaléka pedig  Bulgáriát. A válaszadók 12,2 százaléka itthoni nyaralást tervez, 8,3  százalékuk pedig már most tudja, az idén nem lesz lehetősége  utazásra.

A válság miatt az internetes oldal azt is vizsgálta, hogy nőtt-e  az érdeklődés a kempingezés iránt. A 742 válaszoló 44,3 százaléka  már eddig is kempingezett, 6,6 százaléka pedig az idén akarja  először kipróbálni. A véleményt nyilvánítók 35 százaléka úgy látja,  nem lehet így spórolni, mert a kempingezés nem olcsóbb más kedvező  árú szálláslehetőségnél. A válaszolók 7,6 százaléka úgy ítéli, a  kempingek szolgáltatásai nem elég színvonalasak.
A magyarországi nyaralást tervezők 40 százaléka választaná úti  céljának a Balatont az internetes felmérés szerint.
A Balaton körüli strandokat, szabadidős lehetőséget bemutató  Balatontipp.hu portál - amelynek témavezetője szintén Győrffy Árpád  -, arról szavaztatta meg olvasóit az elmúlt hetekben, hogy a kiemelt  üdülőkörzet jelentősebb települései közül melyiket választanák úti  célul. 

A közel kétezer válaszoló 14,7 százalékának voksa a  2009-ben a Kultúra Magyar Városa címmel kitüntetett Balatonfüredre  esett, amely települést Siófok követte 10,5 százalékkal, a harmadik  Balatonlelle lett 9,8 százaléknyi szavazattal. Sok szavazatot kapott  Balatonalmádi, Badacsony, Balatonfenyves, Balatonboglár, Zamárdi,  Keszthely, Tihany, és Vonyarcvashegy is.

A 11 legnagyobb balatoni program közül 539 voksoló 15,6  százaléka a jelenleg szünetelő Művészetek Völgye kulturális  fesztivált jelölte a legnépszerűbbnek. A második-harmadik helyen  holtversenyben 14,3-14,3 százalékkal a Boglári Szüret és a  Balatonfüredi Borhetek szerepel, amelyeket alig lemaradva az  alsóörsi Harley-Davidson Fesztivál, majd a Révfülöp és Balatonboglár  közötti Balaton-átúszás követte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.