Görög válság: Németország 123 milliárddal vesz részt az eurót védő csomagban

Németország a tervek szerint 123 milliárd euróval vesz részt az euró védelmét célzó, az elmúlt hét végén elfogadott nemzetközi mentőcsomagban.

Erről döntött kedden rendkívüli ülésén a berlini kormány, amely kidolgozta az összesen 750 milliárd eurós mentőcsomagban való német szerepvállalásra vonatkozó törvénytervezetet. Eszerint a német állam 123 milliárd eurós hitelre vállalna garanciát.

A tervezet életbe lépéséhez azonban szükség van még a parlament jóváhagyására. Elsősorban az ellenzéki pártok attól tartanak, hogy a német közreműködés a szóban forgó 123 milliárd eurónál jóval magasabb lehet.

Ennek lehetőségére egyébként a tervezet is utalt. Eszerint az összeg elérheti a 148 milliárd eurót is. A törvénytervezet szerint előreláthatatlan, illetve elutasíthatatlan igény esetén a garanciavállalás 20 százalékkal megemelkedhet, ehhez azonban szükség van a parlament költségvetési bizottságának jóváhagyására.

Források szerint ilyen eset állna elő akkor is, ha azok az országok nem vennének részt a hitelfolyósításban, amelyek az esetleges államcsőd elkerülése érdekében maguk is segélyre szorulnának.

Az Európai Unió tagállamainak pénzügyminiszterei hétfő hajnalban 500 milliárd eurós mentőcsomagot fogadtak el a közös fizetőeszköz, az euró védelmében. Mindezt a Nemzetközi Valutaalap további 250 milliárd euróval egészíti ki.

A mentőcsomag a tagállamok reményei szerint megakadályozhatja, hogy a görög pénzügyi válság az euróövezet más országaira is átterjedjen.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.