Google: célkeresztben a Duolingo

Beszáll a Duolingo-ba a Google Capital, illetve a cég korábbi befektetőiből álló csoport. Beugrójuk 45 millió dollár.

A Google kockázati tőkebefektetőinek érdeklődése nem véletlen. A Duolingo a Google Play és az iTunes oktatási kategóriájában egyaránt a legtöbb letöltéssel büszkélkedő, ingyenes nyelvoktató alkalmazás, amely már több mint 100 millió felhasználóval rendelkezik világszerte. Hazánkban több mint 620 ezren használják.

A Google közleménye szerint ugyanakkor a Duolingo érdekes azért is, mert a népszerű mobiltelefonos alkalmazás újszerű megközelítést alkalmaz, és ez az online oktatás jövőjét jelentheti.

„A Duolingo mobil-alapú, egyénhez alkalmazkodó és játékos felülete alapjaiban írja át az emberek nyelvtanulási szokását világszerte." – jelentette ki Laela Sturdy, a Google Capital partnere.

A Google befektetői úgy látják, a Duolingo digitális felülete új fejezetet nyitott az oktatásban azzal, hogy bár a tanulás folyamatos felhasználói figyelmet és elkötelezettséget igényel ezen a platformon is, a játékos felépítéssel eléri, hogy a felhasználók saját maguk akarjanak folyamatosan visszatérni.

„Mivel a magántanárok kifejezetten drágák és kevesen vannak, a technológiát használjuk fel, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük a széleskörű, személyre szabott oktatást." – fejtette ki Luis von Ahn, a Duolingo vezérigazgatója és társalapítója.

A vállalat mobil-alapú megközelítésének köszönhetően szó szerint minőségi oktatást tehet zsebre bárki: míg a hagyományos tanórák komoly idő- és anyagi ráfordítást igényelnek, addig a Duolingo órái bárhonnan, bármikor, ingyen elérhetők.

A Google Capitalt megelőzően a Union Square Venture 2011-ben egy 3,3 millió dolláros Series A befektetéssel, a NEA 2012-ben egy 15 millió dolláros Series B befektetéssel, a Kleiner Perkins Caufield&Byers pedig 2014-ben egy 20 millió dolláros Series C befektetéssel szállt be a Duolingo-ba. A további befektetők között olyan hírességekkel találkozhatunk, mint Ashton Kutcher filmsztár vagy az ismert amerikai író, Tim Ferriss.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.