Gondban a Honda: visszahívják a légzsákhibás modelleket

A Hondát is utolérte a végzet. A Toyota mögött a második legnagyobb japán autógyártónak számító cég világszerte - darabra pontosan - 437 ezer 763 gépkocsijának visszahívására kényszerül a légzsák meghibásodásának lehetősége miatt.

A légzsákhibás Hondák visszahívását már megkezdték Amerikában, most a globális akció elindításáról szól a Bloomberg tudósítása. A légzsák baleset esetén túl nagy nyomással fúvódik fel, s ez okozhat „káros mellékhatásokat". A túlzottan gyors felfúvódáskor fémalkatrészeket is magával ragadhat a gáz, és ez okozhat komoly sérüléseket.

A vállalat egy halálesetről és 12 balesetről tud, amelyben összefüggés feltételezhető a légzsák hibájával. A visszahívás jórészt az Egyesült Államok autótulajdonosait érinti, ott 378 ezer 758 jármű szorul javításra, míg Japánban 4 ezer minivant kell szervízeltetni a cég közleménye szerint. A piac megítélése rögtön romlott, a Honda részvényeivel a visszahívási akció bejelentését követően 1,6 százalékkal alacsonyabb árfolyamon kereskedtek a tokiói tőzsdén.

A rossz légzsákkal szerelt modellek között találhatóak a 2001 és 2002 között gyártott Accord és Civic egyes példányai, az Odyssey minivan, CR-V sportautó, valamint a 2002-es évjáratú Acura TL.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.