Gödörben az Apple

Lesújtó az elemzők véleménye az Apple második negyedévéről, a cég évek óta a leggyengébb gyorsjelentését teheti közzé ma az amerikai piac zárása után, már amennyiben hihetünk a konszenzusnak. A KBC szerint az elemzők hosszú idő után most túlzóan pesszimistának bizonyulhatnak.

Katasztrofális negyedévet zárhatott az Apple júniusban, legalábbis az elemzői várakozások szerint ez lesz benne a kedden az amerikai tőzsdezárás után érkező gyorsjelentésben. A bevétel, az egy részvényre jutó profit, a marginok, a készülékeladások mind drasztikus lassulásról, gyengülésről árulkodnak majd a várakozások szerint. Lehet, hogy pont ez a pesszimizmus ad lehetőséget a pozitív meglepetésre.

Főként az elmúlt két hétben érkezett, csalódást keltő technológiai gyorsjelentések tükrében tűnik meglehetősen bizonytalannak az Apple működési környezete. A gyorsjelentés főbb pontjairól összeállított a KBC egy sorvezetőt, ezeket a tényezőket érdemes figyelemmel követni kedd este, de ezer más érdekesség is lesz persze a jelentésben.

Hová lett a növekedés?

Sor az Apple Store előtt az iPad mini tavalyi premierjén. A darabszám rendben volt, a nyereség csökkent

Az Apple bevételében eltűnne a növekedés a várakozások teljesülésével, az egy részvényre jutó profit pedig több mint 20 százalékkal zsugorodna az egy évvel korábbi szinthez képest. Az aktuális prognózisok alapján viszont ez lehet a mélypont, 2014-re már visszatérhet a növekedéshez a profit is.


Mind a bruttó, mind az operatív margin tovább csökken az előző negyedéves és az egy évvel ezelőtti szintekről is. Ez az erózió az egyik legfontosabb negatív tényező, amit az Apple kapcsán ki szoktak emelni. A prognózis szerint itt is mélypontot láthatunk majd, de egy negyedévvel ezelőtt is úgy nézett ki, az lesz a végső mélypont. Úgy tűnik, nem az lett.

Az elemzői várakozások egészen egybevágnak a menedzsment előző negyedéves várakozásaival, de mind a bevétel, mind a fontos marginok terén a menedzsment által megjelölt sávok felső részében mozognak. Azaz lehet tere csalódásnak úgy is, hogy a menedzsment józan prognózisa teljesül.

Nem mennek a kütyük

Az árbevételben és a profitban jelentkező gyengeségért ugyanúgy felelős lehet az iPad és az iPhone is. A második negyedévben az értékesítések csak 6,2, illetve 4,3 százalékkal nőhettek a két szegmensben. Ez mindkét készüléknél masszív mélypont a növekedésben, és felveti a gyanúját, hogy túlságosan konzervatívakká váltak a több negyedévnyi mellélövés után az elemzők.

A Verizon hálózatában aktivált iPhone-ok száma a vártnál erőteljesebb bővülésre utalhat az amerikai piacon. A pozitív meglepetés lehetőségét erősítheti a hír, bár csak egyetlen piac egyetlen szolgáltatójáról van szó, de ha átfogó trendeket tükröz, akkor túlzottan visszafogottnak bizonyulhatnak az elemzői előrejelzések.

Nincs ok feltételezni, hogy az Apple piaci részesedése épp a második negyedévben omlott össze, miközben az okostelefon-piac bővülése továbbra is a 30-40 százalékos sávban mozoghat, még ha hosszabb távon valóban látványosan lassul is a piac növekedése. Ezzel együtt nem lehet kizárni természetesen, hogy valóban nem nőtt érdemben az Apple bevételeinek több mint 50 százalékát adó iPhone-forgalom.

A Mac szegmens közel 5 százalékos zsugorodása nem meglepő, sőt, nem is olyan rossz, tekintve, hogy az egész PC-piac több mint 10 százalékkal zsugorodott ugyanezen időszak alatt. Az iPod-eladások borítékolhatóan 20-30 százalék közötti visszaesést produkáltak, ebben a szegmensben már csak ennyi van.

Van még érdekes szegmens

A kínai bevétel terén az Apple nem kényeztette el a befektetőket az elmúlt negyedévben, csupán 7,5 százalék volt az éves bővülés üteme. Itt biztosan pozitív fordulatra lesz szükség, hogy a befektetők elhiggyék, képes átmenteni az Apple a fejlett piacokon elért sikereit a legfontosabb feltörekvő országokba, de kicsi az esélye, hogy éppen ebben a negyedévben jön el.

Az iTunes önmagában nagyvállalati méreteket öltött az elmúlt években. 2012-ben a bolt közel 13 milliárd dollár bevételt termelt az alkalmazások, médiatartalmak, zenék online értékesítése. A gyorsjelentés alaposabb értékelésében biztosan sok helyen szerepelni fog az iTunes, az elemzők itt 4,14 milliárd dollárt várnak árbevételben.

Merre mehet az árfolyam?

A KBC szerint pozitív árfolyamreakció is lehetséges - épp a negatív várakozások miatt. Látszik, hogy az amerikai lakossági befektetők kegyeiből kiesett az Apple: A CNBC részvénykeresőjében másfél év uralkodás után már nem az Apple-re, hanem a Bank of Americára keresnek rá legtöbbször. A pesszimizmus jó jel, hiszen arra utal, hogy aki elvesztette a hitét, az már eladott, bár a fenti adat meglehetősen bizonytalan mérce - mondják a KBC-nél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.