Globális valutaunió kazah módra

Nurszultán Nazarbajev kazah elnök nem fogy ki az ötletekből. Az eurázsiai országok számára a jevrazt vezetné be új közös pénzként, míg globálisan az acmetal nevű „képződménnyel" teremtene egységet a világ lassan átláthatatlan valutakáoszában. Tervének Nobel-díjas pártolója is akad.

Az egységes globális fizetőeszköz bevezetését szorgalmazó Nurszultán Nazarbajev kazah elnök neves támogatóra lelt a Nobel-díjas Robert Mundell személyében. A kanadai közgazdász professzor korszakos jelentőségűként jellemezte Nazarbajev ötletét az acmetal névre keresztelt univerzális valuta bevezetéséről.„Meggyőződésem, hogy Nazarbajev elnök úr által kidolgozott javaslat jó alapokra épít, sokmindenben egyetértek az abban foglaltakkal" - jelentette ki Mundell, akinek már csak azért is hitelt érdemelőek a szavai, mert ott bábáskodott az euró születésénél. Igaz, az AFP tudósításában emlékeztet arra, hogy Mundell korábbi értelmezése szerint egységes valutát - hívják azt bárhogy is -, csak egységesen fejlett vagy éppen egységesen fejletlen gazdaságú országokban érdemes meghonosítani.

Nazarbajev nem tréfának szánta

Nazerbajev és Mundell most közösen szorgalmazza, hogy a fejlett és a legnagyobb fejlődő országokat tömörítő G20-ak április másodikai londoni csúcstalálkozóján vegyék napirendre az acmetal bevezetéséről szóló előterjesztést, s az első körben hozzanak létre egy szakmai munkacsoportot a teendők áttekintésére, koordinálására. Erről egy a napokban Asztanában, a kazah fővárosban rendezett konferencián tettek javaslatot.

„Lehet, hogy viccesnek tűnik az ötlet, de higgyék el, egyáltalán nem az" - védte meg az acmetal létrehozásának gondolatát a kazah elnök, aki Rosszijszkaja Gazetában korábban publikált cikkében már a kapitalizmus nyugdíjazásáról beszélt. Szerinte az acmetal bevezetésével  egy új, harmonikusan működő gazdasági-pénzügyi rendszer jön létre, amit természetesen acmetalizmusnak kellene nevezni.

A dollárközpontú globális pénzügyi rendszer megreformálásának szükségét érző Nazarbajev először februárban vetette fel a globális valuta létrehozásának igényét. A gazdasági-pénzügyi válságtól sokat szenvedő volt szovjet köztársaság elnöke elsősorban az amerikai dollár mindenhatóságát tette felelőssé a krízisért. Az olajban és ércekben gazdag Kazahsztán számára tragikus következményekkel járt az Egyesült Államokból kiindult világválság. Az ország legfontosabb exportcikkeinek számító nyersanyagok ára a tavaly tavaszi csúcsról felére, kétharmadára zuhant vissza, emiatt újkori történelmének első olyan évét éli Kazahsztán, amikor a költségvetés deficites, s a kormánynak négymilliárd dolláros állami élénkítő csomaggal kell valahogy életet lehelni a gazdaságba. A helyi fizetőeszközt is le kellett értékelni, februárban, most 18 százalékkal ér kevesebbet a tenge.

Jevraz: kazah válasz a rubelra

Egyébként megjegyzendő, hogy az acmetálnak semmi köze a fémhez, az a görög acme (jelentése legjobb, „csúcs") és a capital, azaz tőke szavak kombinációja. (Hasonló néven működik egy angol-chilei fémkereskedelmi vállalat is.) Bevezetését, felügyeletét és „karbantartását" az Egyesült Nemzetek Szervezetének gondjaira bíznák a kazahok.

Nazarbajev azonban tud lokális méretekben is gondolkodni. Múlt szerdán a jevraz nevű közös valuta bevezetését szorgalmazta öt volt szovjet köztársaság területén, ezzel függetlenítve őket a világgazdaságban zajló negatív folyamatokról.  Amennyiben az orosz Eurázsia szóra hajazó jevrazt használnák majd az egymás közötti elszámolásoknál, azzal megvédenék magukat a többi valuta esetében sokszor tapasztalt szélsőséges árfolyammozgásoktól - érvelt Nazarbajev, akinek javaslata egyben burkolt üzenet volt Moszkva számára, azt sugallva, hogy az Eurázsiai Gazdasági Közösség öt tagállama közül négy - Kazahsztán, Fehéroroszország, Kirgizisztán és Tadzsikisztán - nem az orosz rubelt szemelte ki a közös védernyő szerepére.

A Kazah Gazdasági és Költségvetési Minisztérium égisze alatt működő gazdaságkutató intézet alelnöke Zamilja Bopijeva szerint 12 hónap alatt be lehetne vezetni a jevrazt, míg az acmetal globálissá tételéhez 10-20 évre lenne szükség. A közgazdász úgy véli, a közös valuta szerepére a rubel az orosz belpolitikának, valamint az olajáraknak való kitettsége miatt nem alkalmas.

A dollár a végét járja

A készpénzhelyettesítő valuta számos előnnyel rendelkezik. Bopijeva szerint például az oroszok felújítanák a kazah erőműveket, a cserébe kapott jevrazért traktorokat vehetnének a fehéroroszoktól. A dollártól óvakodni kell, főleg azután, hogy Washington zsákszámra önti a milliárdokat bajban lévő gazdaságának megsegítésére. elértéktelenítve ezzel saját fizetőeszközét. A dollár tartalékvaluta szerepe ezzel gyengül, ám azt nem veszi át tőle a rubel, bármennyire is szeretné azt elérni Moszkva, legalább a szovjet utódállamok tekintetében.

A téma érzékenysége miatt hivatalos kommentárokért hiába kilincselt a The Moscow Times újságírója, Jevgenyij Zadorsin, a Moszkvai Közgazdasági Főiskola professzora viszont nem futott tiszteletköröket. Szerinte a jevraz megreked az ötlet szintjén, mivel a közös valuta közös felügyeletet igényel, ehhez viszont az eddigieknél jóval szorosabbra kellene fűzni az érintett országok kötelékeit. Ezzel a Szovjetunió feltámasztására célzott, aminek - belátható módon - nincs reális esélye. Szemben azzal, hogy a rubel - kiszorítva a dollárt - megerősítse tartalékvaluta szerepét a régióban. És ezen az sem változtat, hogy a nyár óta a rubel harmadával kevesebet ér - jegyezte meg Jevgenyij Zadorsin.

A titokzatos Amero-övezet


Máshol is felmerült a valutaunió ötlete. Az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó egyesülésével létrejövő Észak-amerikai Unió (NAU) egyelőre nem több fikciónál, így az amerikai és a kanadai dollárt és a mexikói pezót leváltó „amero" sem több merő képzelgésnél.

Herbert Grubel kanadai közgazdász tíz évvel ezelőtt vetette fel könyvében a közös pénz ötletét, óriási vihart kavarva ezzel nacionalista körökben. Két éve az első amero érmék feltételezett képei már bejárták az internetet, tavaly pedig „eredeti" amero bankókkal is lehetett találkozni a világhálón. Kiderült, hogy a képek fantáziaszülemények csupán és a három ország még csak tárgyalásokat sem kezdett egymással sem az unióról, sem az ameróról. Pedig lenne értelme, hiszen az árfolyamkockázatok kiszűrésével az övezet versenyképessége sokat javulna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.