Giró-Szász: 1000 milliárd forint is lehet magyarok svájci bankszámláin

A kormányszóvivő az M1 Az Este című műsorában azt mondta: egy felmérés szerint 40 év alatt az államadósság kétszerese távozott az országból.

A kormány azt szeretné, ha az alpesi ország kiadná az ott számlát vezető magyarok adatait. A külföldi bankbetétek 10 százalékos adó megfizetése mellett tavaly december 31-ig jöhettek haza kedvezményesen, 67 milliárdnyi vagyon érkezett így vissza az országba, azaz 6,7 milliárd forint folyt be az államkasszába. A svájci betétekre 35 százalékos adót vetnének ki a tervek szerint.

Az adóamnesztia 2011-ben kezdődött, a 67 milliárd egy 2012. novemberi adat, így a tavaly év végén zárult időszakban befolyt végső összeg vélhetően nagyobb lesz annál – mondta Giró-Szász András Az Este csütörtöki adásában.

Hozzátette: a külföldi magyar tőke fehérítéséhez a kormány 2013-tól új megoldásokon dolgozik, mivel – mint fogalmazott – ha valaki igénybe veszi az ország infrastruktúráját, egészségügyét vagy az oktatási intézményeit, akkor köteles adójával hozzájárulni a fenntartáshoz is.

A kormányszóvivő megjegyezte, hogy a magyarok által az országból kivitt vagyon nagyságáról csak becslések léteznek, egy tavaly nyári tanulmány szerint, amelyet a The Observer készített, az utóbbi néhány évtizedben Magyarországról 242 milliárd dollárnyi tőke távozott, amely összeg a jelenlegi magyar államadósság kétszeresének felel meg.

A probléma nem csak Magyarországot érinti, az elmúlt két évben Ausztria, Nagy-Britannia és Németország is kormányközi megállapodást kötött a svájci állammal az adóforintjaik visszaszerzése végett – hangsúlyozta. Két út létezik az ilyen eljárások során. Az egyik anonimitást biztosít az ügyfél számára, aki ebben az esetben forrásadót fizet a svájci államnak, amelyet az továbbutal a kiinduló országnak, a másik út során azonban az állampolgárok adatai nem maradnak titokban – szögezte le.

Bár az Európai Unióban elindult az egyeztetés a közös fellépés érdekében, ám ahogy több más nemzetállam, úgy Magyarország is lépéseket kíván tenni a probléma orvoslása érdekében, mivel a korábbi és a jelenlegi állapot fenntarthatatlan – nyomatékosította Giró-Szász András.

Forrás: hirado.hu

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.