Gigavonatok a Balatonra: átcsoportosít a MÁV-Start

Mintegy százezer utasra számít a MÁV-Start hétvégén a balatoni vonatokon. A vasúttársaság átcsoportosította a járműveit.

Az előző hétvégék tapasztalatai, illetve a balatoni és velencei-tavi rendezvények nyomán jelentősen megnövekvő utasforgalomra számít a MÁV-START péntek délutántól vasárnap estig a két tó vasútvonalain. A komfortosabb utazás érdekében összesen tizennégy járművet csoportosítottak át a szakemberek az ország más területeiről a balatoni vasútvonalakra, ennek eredményeként a tó körül közlekedő szerelvények még az eddiginél is hosszabbak lesznek.

Példa erre egy vasárnap délutáni Balatonfüred és Székesfehérvár között közlekedő vonat, amely az eddigiekhez képest kétszeres mennyiségű ülőhelyet biztosít az utasoknak. A vasúttársaság mentesítő vonatot is indít szombaton, amely a délelőtti órákban a főváros felől a Balaton északi partján, visszafelé pedig Budapest felé a tó déli partján közlekedik.

A leghosszabb balatoni vonatok a hétvégén több mint tíz vasúti kocsiból fognak állni. Ezek a "gigaszerelvények" több mint 700 utast képesek szállítani.

A Velencei-tó érintettsége is kiemelt lesz az elkövetkező hétvégén, a vasúttársaság a tapasztalati szerinti legnagyobb utasforgalmú vonatokat megerősíti, így egyes motorvonatok az eddigi kettő helyett három egységből állnak majd. Az EFOTT rendezvény utasai érdekében vasárnap menetrenden felül több vonat is megáll Velence megállóhelyen.

A vasúttársaság az elkövetkező napokban az összes rendelkezésére álló, üzemképes járművet közlekedteti a szerelvényekben, és különös figyelmet fordít a balatoni vonatokra. A szakemberek folyamatosan figyelemmel kísérik az utasforgalmat, és a tapasztalatok alapján a továbbiakban is mielőbb megteszik a szükséges intézkedéseket a komfortosabb vasúti utazás érdekében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.