Gigantikusat bukott a Samsung

A Galaxy S4 okostelefon vártnál szerényebb fogadtatása miatt júniusban 25,3 milliárd dollárral csökkent a Samsung piaci értéke. Viszonyításképpen: ez az összeg hárommilliárddal több annál, amennyit az egyik fő versenytársa, a Sony ér – tokkal-vonóval. És egyenlő a magyar GDP ötödével.

A Samsung részvényárfolyama a Galaxy 4S április végi piacra dobása óta 9,7 százalékkal csökkent, szakértők szerint a vásárlók az árához képest nem találták kellően innovatívnak az új okostelefont. Nem elszigetelt jelenségről van szó: az emberek hasonlóan magas elvárásokat támasztottak a tavaly ősszel debütált iPhone 5 modellel szemben is.

Csalódásuk 9,4 százalékos árfolyamesésben öltött testet, az árusítás követő 30 napban ennyit morzsolódott a gyártó, az Apple kurzusa. A lanyha érdeklődésben az erősödő távol-keleti konkurencia is nagy szerepet játszik, a Huawei és a ZTE okostelefonjaihoz már a Galaxy árának nyolcadáért, alig száz dollárért is hozzá lehet jutni, miközben a készülékek között messze nincs ekkora tudásbeli és minőségbeli különbség.

Elemzők szerint a mobilpiac harmadát uraló Samsungnak nem csak arra kell koncentrálnia, hogy az Apple-től vevőket szipkázzon el, az igazi veszély ugyanis alulról jön. Az első negyedéves globális eladási listán a Huawei már a negyedik, a ZTE pedig az ötödik helyre jött fel. A szintén kínai Lenovo is támad, az idén 72 százalékkal ötvenmillióra tervezik növelni az eladott darabszámot, és termékeiket bevezetik az amerikai piacra is.

A Samsungnál érzik is a nyomást, ezt igazolja a feltörekvő piacokra szánt S4-mini májusi piacra dobása. Az Apple-nek sincs sok ideje: pozíciói megőrzése érdekében nyitnia kell az olcsóbb készülékek felé, még ha az alsóbb árfekvésű készülékeknél alacsonyabb is az alkalmazott haszonkulcs.

Az idén 358 milliárd dollárra hízott mobilpiacon enyhén lassul az okostelefonok iránti kereslet, elemzők szerint a csúcskészülékek árazása elrugaszkodni látszik a kereslettől, emiatt pedig sokak számára immár elérhetetlenné válnak. Ez még akkor is igaz, ha a Samsung Galaxy S4-nek elődjéhez képest feleennyi időre – 28 napra - volt szüksége ahhoz, hogy a bűvös tízmilliós eladott darabszámot elérje.

Ezzel azonban a lendület alább is hagyott. A helyzetet átértékelve a JPMorgan például 80-ről 60 millióra mérsékelte az S4 készülék idei várható eladásait, ami szerintük kilenc százalékos profitcsökkenést is magával hoz. A Morgan Stanley 71-ről 61 milliósra szállította le prognózisát, megjegyezve, hogy a kereslet mellett a beszállítói láncnál is problémákat vélt felfedezni. A Samsung pénteken közli második negyedéves előzetes adatait, a Bloomberg elemzői konszenzusa 51,5 milliárd dolláros forgalom mellett 8,8 milliárd dolláros nyereséget vár – azaz olyan nagy bajok talán még sincsenek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.