Gigantikus kikötőfejlesztés Pakson

Hatszázmillió forint értékben fejleszti paksi kikötőjét a Sygnus Kft., többek között húszezer tonnás raktár, kamion javítóműhely és irodaház épül még az idén.

Európai uniós forrásból nyert el a cég 300 millió forintot, amit ugyanennyi önerővel egészítenek ki - mondta Sági tibor, a cég ügyvezetője. Terveik szerint még az idén októberben átadják az új raktárépületet, irodaházat és a javítóműhelyt, illetve egy "felsőpályás betároló rendszert" is kiépítenek. A projekt része egy kirakodó daru beszerzése is - mondta az ügyvezető.

A Sygnus Kft., melyet Sági Tibor és társa, Németh Tamás 1993-ban alapított, kizárólag gabonaforgalmazással foglalkozik. Elsősorban kukoricával kereskednek, de búzát, repcét és napraforgót is adnak-vesznek.
Pakson 2002-től építik, fejlesztik folyamatosan kikötőjüket. Az első kétállásos gabonaberakót 2003-ban adták át, a fejlesztést akkor kényszerűségből hajtották végre, mert égetően szükségük volt valamilyen logisztikai háttérre.

A Sygnus Kft. jellemzően Paks 100 kilométeres körzetében vásárol gabonát, évi forgalmuk saját árufelvásárlásból és exportból 300 ezer tonna, amihez újabb 500 ezer tonna társul bérrakodásból, bérszállításból. Tavaly harminc százalékkal növelték forgalmukat. A Sygnus Kft. paksi telephelyén negyven főt foglalkoztat, a legalacsonyabb bér bruttó 160 ezer forint. A cég a város legnagyobb adófizetőinek egyike.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.