Paksi mennyiségben termel majd a gigantikus szélerőmű

Zöld utat kapott mind a brit kormánytól, mind a környezetvédőktől a világ legnagyobb tengeri szélerőművének megépítése.

A Nagy-Britannia északkeleti oldalán, a parttól 160 kilométerre épülő park két részből áll majd, a szelet összesen négyszáz turbinalapát fogja be, ezek együttesen 1,8 millió háztartást lesznek képesek folyamatosan ellátni villamos energiával. Az északi-tengeri szélkerékfarm megépítése 4750 főnek ad munkát. Az áramtermelő teljesítmény csúcsidőben 2,4 gigawatt lesz, ez a paksi atomerőmű jelenlegi teljes kapacitásának 80 százaléka. A beruházás költsége megközelíti a nyolcmilliárd fontot, ez 3500 milliárd forintnak felel meg.

A helyszínről Dogger Bank Teesside A és B projektnek elnevezett óriásberuházás a Forewind konzorcium égisze alatt zajlik majd. Ebben a helyieket az egyik legnagyobb energiatársaság, a Scottish and Southern Energy, azaz újabb nevén az SSE képviseli, német részről az Elmű és az Émász tulajdonosa, az RWE vesz részt a fejlesztésben, míg Norvégia az egyaránt állami kézben lévő Statkraft és Statoil révén érdekelt a beruházásban.

Farmot építenek
Farmot építenek
Stefan Wermuth / Reuters

Dogger Banknél a tengerfenék földtani felépítése, a sekély mélység és tartós, megállíthatatlanul fújó szél ideális körülményeket teremtenek a szélerőmű számára, amelyhez nyolc platform tartozik szálláshelyekkel, helikopterleszállókkal, meteorológiai állomásokkal és áramátalakító egységekkel. Két kábelköteg szállítja majd a hatszáz négyzetkilométeres területen telepített szélkerekek által megtermelt áramot, a vezeték Middlesbrough közelében Redcarnál ér partot, és ott köt rá az országos hálózatra.

A megújuló energiák hasznosításában részt vállaló cégeket tömörítő Renewable UK ügyvezetője, Maria McCaffery hatalmas előrelépésnek nevezte a beruházást, amelynek révén Nagy-Britannia egyszersmind a világ legnagyobb tengeri szélenergia-hasznosítójává lép elő. McCaffery ugyanakkor kritizálta Londont a zöldáramár-kiegészítés csökkentéséért, s egyben az iparág támogatására szólította fel a döntéshozókat. A vállalatok megteszik a magukét, de a Westminster felől fújó hátszélre is szükségük van. A kormány nehéz helyzetbe hozta például az iparágat a szárazföldi szélkerekeknek az államilag preferált beruházások közül történt kizárásával.

A beruházók élvezhetik viszont a zöldek teljes körű támogatását – írja a The Scotsman. A Föld Barátai nevű környezetvédő szervezet szóvivője egyenesen az évszázad lehetőségének nevezte a szélenergia part menti hasznosítását, s ostorozta a kormányt a megújulóenergia-források alacsony támogatásáért, kiszámítható energiapolitikát követelve. A zöldek szerint a kormányzat ellenséges hozzáállásának köszönhető, hogy elveszítik vezető helyüket Európában, miután a németek az idén megelőzik őket a szélenergia-hasznosítás területén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.