Gigamegrendelés Nanóból

Elképesztő számú előrendelés érkezett eddig a világ legolcsóbb autójára, az indiai Tata Motors Nano névre keresztelt modelljére. Indiai lapok szerint az egymillióhoz közelítő megrendelést regisztráltak az április 9.-én kezdődött és vasárnap zárult előjegyzési időszak. A pontos adatokat kedden teszik közzé.

A Tata Motors ezer település 30 ezer pontján - kereskedőknél, bankoknál, áruházakban - vett fel előjegyzést a fapados, négyszázezer forintos kisautóra. Az autógyártó azonban egyelőre csak évi százezer Nano legyártására képes, emiatt az igények pontos ismeretében sorsolással döntenek arról, hogy ki kerülhet majd be az első százezerbe. Az első szerencsések júliusban vehetik kézbe a slusszkulcsot.

A Gujaratban lévő Nano gyár kapacitását azonban gyorsan növelik, s jövőre már mintegy félmillió autó gördülhet le a futószalagokról. Ez azt jelenti, hogy a Tata kapacitásait két évre előre teljesen lekötötték a vásárlók. Ha minden ebben az ütemben folytatódik, a Tata lassan utoléri India legnagyobb autógyártóját, a Maruti Suzukit. Utóbbi tavaly 774 ezer autót gyártott, szemben a Tata 216 ezrével. Indiában tavaly összesen 1,83 millió autót értékesítettek.

Rattan Tata cégtulajdonos mutatja be a Nanót, Mumbaiban, március 23.-án
Rattan Tata cégtulajdonos mutatja be a Nanót, Mumbaiban, március 23.-án
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.