GfK: a különálló boltok kedveltebbek, mint a bevásárlóközpontok

A különálló boltokat jobban kedvelik a magyar vásárlók, mint a bevásárlóközpontokat - derül ki GfK legfrissebb, júniusban készült reprezentatív kutatásából.

A közleménykutatás szerint a megkérdezettek több mint egyharmada különálló boltokban vásárol leggyakrabban. Kedveltség szempontjából is ez a legnépszerűbb bevásárlóhely-forma. A vásárlók egynegyede város széli bevásárlóközpontokat látogat leggyakrabban, további egyötödük pedig a belvárosi plázákat. A bevásárló utcák mindössze a vásárlók 6 százalékát vonzzák. A közlemény idézi Kui Jánost, a GfK Hungária szektormenedzserét, aki kifejti, hogy a válaszadók 83 százaléka abban a bolttípusban vásárol a leggyakrabban, amelyiket a legjobban kedveli. A megkérdezettek egyötöde úgy nyilatkozott, hogy egyik bevásárlóhelyet sem kedveli a négy közül: a kutatás azonban kiderítette, hogy ők jellemzően szintén a különálló boltokat választják bevásárláskor.

A kutatásba bevont válaszadók 12 százaléka a bevásárlóhelyek egyikét sem választotta. Ők a közlemény szerint feltehetően két okból nyilatkoztak így. Egyrészt nem ők a családban a vásárlásért felelős személyek, másrészt egyáltalán nem foglalkoznak a bevásárlással, vagy anyagi és életmódbeli okokból máshol, például a piacon vásárolnak.

A kutatás szerint a 10 ezernél nagyobb lélekszámú településeken élő városi lakosok körében csak a boltpreferenciák területén látható némi különbség a teljes, országos mintához képest. A városban lakók valamivel nagyobb arányban, 23 százalékban látogatnak belvárosi bevásárlóközpontokat, szemben az ország egészére jellemző 18 százalékkal. Legalább hetente jár plázákba 37 százalékuk, szemben az országosan jellemző 31 százalékkal.

A közlemény szerint az ideális bevásárlóközpont közel van, és könnyű eligazodni benne. A termékkínálat az árak szempontjából is változatos, és sokáig nyitva tartanak az üzletek. Fontos szempont, hogy nagy területű élelmiszerbolt legyen benne. Az ingyenes parkolás a vásárlók 17 százalékának lényeges, ez arra utal, hogy a lakosság nagy része rendszerint nem autóval jár bevásárolni, még a bevásárlóközpontokba sem.

A belvárosi plázák fiatalosabb látogatókörének az átlagot meghaladó, 18 százalékos mértékben fontosak a szórakozási lehetőségek, valamint a magas presztízsű üzletek. Viszonylag fontosnak ítélték még a jó eligazodást és a könnyű megközelíthetőséget is, de az átlagnál kisebb arányban.

A városi lakosok közül a budapestieknek elsősorban a kényelem és a praktikusság a fontos. A budapesti vásárlók számára az országos átlagot meghaladóan, 58 százalékos mértékben fontos a változatos árfekvés, illetve a hely közelsége. Relatíve kevésbé fontos nekik, hogy könnyű legyen eligazodni a bevásárlóközpontban, és az ingyenes parkolást is csak 9 százalékuk sorolta a három legfontosabb tulajdonság közé.

A kutatás szerint leggyakrabban azok járnak bevásárlóközpontba, akik a belvárosi plázákat jelölték meg a leggyakoribb vásárlási helyükként. Csaknem felük hetente legalább egyszer megfordul egy bevásárlóközpontban. Őket követik gyakoriság tekintetében a városszéli plázák látogatói, akiknek csaknem egyharmada hetente egyszer, további 21, illetve 29 százalékuk pedig kéthetente vagy havonta vásárol itt. A legritkábban pedig azok járnak bevásárlóközpontokba, akik a különálló boltokat preferálják, de még közöttük is van olyan, aki legalább hetente megfordul ebben az üzlettípusban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.