Gázolajáresés jöhet

A jövő hét szerdától a gázolaj hazai kútárának 5-7 forintos esésére szavaz a nemzetközi hatások vizsgálata alapján a GKI Energiakutató. A benzintarifa vagy emelkedik, vagy szinten marad.

Akár 5-7 forinttal is mérséklődhet a jövő héten a dízel hazai kútára - jósolja a nemzetközi folyamatok alapján a GKI Energiakutató. A benzin esetében az akár két forintos drágulás az esélyesebb, de a változatlanság is benne van a pakliban. Így a benzin ára 394-396, a gázolajé 371-374 forint körül mozoghat.

A Brent nyersolaj hordónkénti ára a héten 54-58 dollár között változott, heti átlagban közel 3 dollárral, 5 százalékkal csökkent. Az árak hétfő-kedden estek, szerdától csütörtökig emelkedtek, pénteken szinten maradtak. A hét második felében jelentkező áremelkedést az elemzők a görög problémákkal és a kínai tőzsdei árfolyamok hatalmas zuhanásával magyarázzák, az azonnali piaci ár alapvetően mégis további csökkenést mutat. A múlt héten további öt újabb kút kapcsolódott az amerikai kitermelésbe, ami lefelé irányuló nyomást fejt ki az árra. A piaci túlkínálat továbbra is jelentős. Az iráni atomtárgyalások következő hétre várt lezárása bizonytalanságot okoz. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) az év második felében a kereslet növekedési ütemének lassulására számít, miközben a kínálat tovább erősödik, ami nyilván további erős nyomás alá helyezi a kőolaj árát.

A Reuters adatközlése alapján az irányadó mediterrán piacon a benzin ára másfél százalékkal emelkedett, a gázolajé viszont - követve a nyersolajat - 5,8 százalékkal zuhant. Az üzemanyagpiacokon továbbra is erős a kereslet: gyakorlatilag ugyanannyi benzin áramlik ki Európából (főképp az észak és a dél-amerikai kikötőkhöz), mint amennyi dízel beérkezik a kontinensre. A nyári kereslet növekedése rövidesen itt is eltűnik, így a második félévre jóval mérsékeltebb igénynövekedés várható, ami valószínűleg szintén lefelé mutató hatást fejt ki a benzin árára. Idén - például az Egyesült Államokban - több új finomító lép üzembe, mint amennyit kivonnak a termelésből. Az üzemanyag-fogyasztás augusztus végéig erős maradhat, de a tőzsdeken már hamarabb enyhülhet a keresletemelkedési nyomás. A földközi-tengeri térség piacára egyre több dízel érkezik, így fokozatosan mérséklődik az európai mellett az arab és az afrikai kereslet. A benzinnél még mindig az kivitel erősödése hoz áremelkedést.

A forint a héten 0,8 százalékkal gyengült a dollárhoz képest, igaz, a hét utolsó munkanapján a görög hírek hatására nagyot ralizott.

Az elmúlt egy év során a benzin ára 8,5 a gázolaj ára 12 százalékkal csökkent. Egy havi nettó átlagkeresetből most 9,5 százalékkal több benzint és 14,5 százalékkal több gázolajat lehet vásárolni, mint egy éve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.