Gázhiány miatt szükségállapot Szlovákiában

Szlovákiában óránként 1,5-2 millió köbméterrel csökken az érkező földgáz mennyisége. Már készül a lista azokról a cégekről, amelyek fogyasztását korlátozhatják.

Északi szomszédunk kedd délután két órától szükségállapotot vezetett be, mert óráról órára csökken a kelet-szlovákiai Nagykaposon (Velké Kapusany) levő tranzitállomáson az ukrajnai vezetékből érkező földgáz mennyisége.

- Kedden eddig óránként 1,5-2 millió köbméterrel csökken az érkező energia mennyisége. Emiatt kénytelenek voltunk leállítani országunkban az összes kompresszorállomás működését. Jelenleg Szlovákia naponta mintegy 30 millió köbméternyi földgázt fogyaszt, ennyi vasárnaptól egyetlen nap sem érkezett – közölte Lubomír Jahnátek gazdasági miniszter, a válságstáb rendkívüli ülése után.

A tárcavezető elmondta azt is, hogy ha nem következik be lényeges javulás, akkor rövidesen korlátozhatják a nagyfogyasztóknak szállított földgáz mennyiségét. Rövidesen listát készítenek az érintett cégekről és valószínűleg holnap reggeltől sajtóközleményekben tudatják, hogy mikortól meddig számoljanak korlátozásokkal. A válságstáb legközelebb szerda délelőtt ül össze. - A háztartások, a kórházak és az iskolák semmiképpen sem érzik meg a kritikus helyzetet – tette hozzá a tárcavezető.


Már Csehországba is egyre kevesebb orosz földgáz érkezik. - Kedden kora délutánig a szerződésben rögzített mai mennyiségnek alig húsz százaléka érkezett – közölte az RWE Transgas csehországi gázszolgáltató szóvivője. Martin Chalupský bejelentette, hogy már hozzányúltak a föld alatti tartalék készletekhez, s a lehető legnagyobb mennyiségben használják fel a Norvégiából érkező földgázt is. Innen naponta nyolcmillió köbméter energia áramlik Csehországba. A hazai termelés elenyésző, mindössze az éves szükségletek egy százalákát teszi ki.


Mirek Topolánek kormányfő, az unió soros elnökségének képviseletében felszólította az orosz Gazprom és az ukrán Naftogaz vezetőit a tárgyalások haladéktalan folytatására és a gázszállítás mielőbbi helyreállítására. Václav Klaus államfő szerdára a Hradzsinba  kérette Oroszország csehországi nagykövetét, Martin Ríman cseh ipari miniszter pedig Kijevben tárgyal az ukrán illetékesekkel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.