Gáz híján atomenergiára vált Szlovákia

A szlovák kormány úgy döntött, hogy az orosz gázszállítások elmaradása miatti válsághelyzetben beindítja a Jaslovske Bohunice-i atomerőmű 2008 végén leállított egyik elöregedett blokkját. Ausztria tiltakozik, az Európai Unió pedig figyelmeztette Szlovákiát a döntés miatt.

A szlovák kormány szombat esti rendkívüli ülésén elrendelte, hogy tegyék meg a szükséges előkészületeket a tavaly leállított jászlói (Jaslovské Bohunice) atomerőmű egyik blokkjának ideiglenes újraindításához. Az atomerőmű addig működne, ameddig nem áll helyre az orosz gázszállítás, nem stabilizálódik az ország energetikai helyzete és Szlovákia nem tölti fel az összes gáztározóját – jelentette be Robert Fico.

A szlovák kormányfő a tanácskozás után a döntést azzal indokolta, hogy szombat estig sem állt helyre és továbbra is bizonytalan az orosz gázszállítás. A visegrádi négy ország közül Szlovákiának a legkritikusabb a helyzete, mert a legkevesebb gáztartalékkal rendelkezik. Ráadásul csak az oroszországi szállításokra hagyatkozhat. Emiatt veszélybe került a folyamatos áramszolgáltatás is.

A villanyáram szállítását elősegítő aggregátorok többsége ugyanis gázmeghajtású, s a kedden életbe léptetett gázkorlátozások miatt egyre kevesebb a szlovákiai villamosrendszer működtetéséhez szükséges energia. – Emiatt egyre veszélyesebb a feszültségingadozás, amely akár a villanyszolgáltatás teljes összeomlásához vezethet, s a környező országok villamoserenergia-rendszerét is veszélyezteti – indokolta a döntést Lubomír Jahnátek. A szlovák gazdasági miniszter szerint a napi négymillió köbméter gáz, amellyel Csehország és Németország segíti ki északi szomszédainkat, csupán arra elegendő, hogy a háztartások, a kórházak és az iskolák ellátása zavartalan legyen.

A pozsonyi kormányfő bejelentette, hogy a kabinet döntéséről tájékoztatták José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét és Andris Piebalgs uniós energetikai biztost. Rövidesen pedig szóbeli jegyzékben tájékoztatják a döntés okairól az uniós tagországokat. – Tudatosítjuk, hogy megszegjük az uniós csatlakozási szerződést, ezért magamra és kormányomra vállalom a felelősséget. Ugyanakkor az a meggyőződésem, hogy a jelenlegi válságos energiahelyzetünkben más lehetőségünk egyszerűen nincs – közölte a szlovák miniszterelnök.

Válsághelyzetben rendívüli intézkedésekre van szükség, ezért megértjük a kormány döntését – nyilatkozta lapunknak a szlovákiai ellenzéki politikusok nevében Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártja parlamenti frakciójának elnöke.

Ausztria nem egyezik bele az atomerőmű újraindításába, a szerződéseket az uniós közösségben tiszteletben kell tartani – közölte Michael Spindelegger osztrák külügyminiszter. Andris Piebalgas uniós energetikai biztos  közleményben figyelmeztette Szlovákiát, hogy ha újraindítja az atomerőművet, akkor ezzel a lépéssel megszegi az uniós jogrendet.

A Greenpeace szlovákiai képviselete szerint a szlovák kormány szombat esti döntése  politikai és biztonsági hazárdjáték, mert Pozsony megszegi az uniós csatlakozási szerződést, ráadásul az atomerőmű egyike a legavultabbaknak Európában – közölte Eva Glawischnigová, a szlovákiai zöldek elnöke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.