Gaskó ezúttal Orbán Viktort fenyegeti sztrájkkal

A Liga szakszervezeti szövetség elnöke egyelőre egyeztetne Orbán Viktorral a munkavállalókat hátrányosan érintő kormánydöntésekről, ám ha nem születik megegyezés, úgy január második felében minden lehetséges és törvényes módon tiltakozni fognak.

A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA Szakszervezetek) tárgyalni kíván Orbán Viktor miniszterelnökkel a szerintük a jogállamisággal összeegyeztethetetlen és a munkavállalók számára hátrányos kormánydöntések megváltoztatásáról - közölte Gaskó István, a szakszervezeti szövetség elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Az elnöke jelezte azt is, hogy amennyiben az általuk kezdeményezett tárgyalások nem jönnek létre vagy sikertelenül zárulnak, úgy 2011 januárjának második felében a LIGA Szakszervezetek minden, a szakszervezetek által törvényesen igénybe vehető eszközzel tiltakozni kíván az általuk hibásnak vélt döntések ellen.

Gaskó István ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a LIGA Szakszervezetek által kezdeményezett tárgyalások létrejönnek, és kiszélesíthető a társadalmi párbeszéd. A megbeszéléseket kezdeményező levelet a LIGA csütörtökön elküldi a miniszterelnöknek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.