Gagyi befektetési jegyeket sóztak a magánkasszákra

Másfél milliárd forintos kár érhette két ingatlanalap befektetőit – köztük az államot is –, miután hét magánnyugdíjpénztár vélhetőleg értéktelenné váló befektetési jegyeket adott át a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak a 2011. évi nyugdíjreform keretében.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) feljelentést tett az ügyben. Újabb gyanús ingatlanbefektetéseket tárt fel a Kehi magánnyugdíjpénztárak ügyében indított vizsgálata – írja a Magyar Nemzet.

A napokban zárult ellenőrzések során kiderült, hogy hét kassza attól a MAG Ingatlanbefektetési Alaptól, illetve a NAP Ingatlanfejlesztő Alaptól vásárolt befektetési jegyeket, amelyek alapkezelési tevékenységét 2011 augusztusáig a Macrogamma Zrt. látta el. A Kehi vizsgálata feltárta, hogy a Macrogamma tisztségviselői nem a MAG, illetve a NAP javára vásároltak kedvező árú ingatlanokat.

Azok kizárólag az értékesítési láncolatba iktatott – saját érdekeltségi körükbe tartozó és árfelhajtó szerepet betöltő – offshore-hátterű cégeknek termeltek indokolatlan bevételt. A gyanút az is erősíti, hogy a Thompson & White cég és a Macrogamma között szervezeti és személyi összefonódásokra bukkantak az ellenőrök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.