A nagy jegybankoknak tekintettel kell lenniük másokra, azaz döntéseik globális hatásaira, mondja Pier Carlo Padoan, a fejlett ipari államokat tömörítő OECD vezető közgazdásza, aki pénzügyminiszterek és jegybankelnökök társaságban részt vesz a Húszak Csoportjának (G-20) hétvégi tanácskozásán Sydneyben. S ezzel meg is jelölte, mi lesz a fő téma.

A konferencia tétjét az utóbbi hetek eseményei alaposan megemelték. A feltörekvő országokat pénzkivonási hullám érte el január végén, globális tőzsdei kilengéseket is kiváltva. A hét elején a fontosabb indexek visszaküzdötték magukat a hatéves csúcsok közelébe, de aztán újra borús hangulat lett úrrá a börzéken, mert rossz hírek érkeztek Kínából. Az amerikai jegybank (Fed) üléséről most kiadott jegyzőkönyv szerint folytatódik a többlet likviditás visszavonása. És az IMF is azt írta tanulmányában, hogy a globális fellendülés törékeny, a fejlettek talán gyorsítanak, de a feltörekvők lassítanak, miközben az eurózónát a defláció veszélye fenyegeti. Pénteken kissé derűsebb ébredtek a börzék.

A tőzsdék azt jelzik: a befektetők bizonytalanok. Vajon a globális gazdaság fellendülése mennyire lehet tartós, Amerika tényleg gyorsít-e, Európa valóban maga mögött hagyja-e recessziót, miközben Kína talán lassít, s egyes feltörekvő gazdaságok a politika mocsarába látszanak süllyedni? S hogy a bizonytalanság érzése nem ok nélküli, azt alátámasztotta az IMF említett anyaga, amely a G-20-akat reformok kritikus tömegének megvalósítására szólítja fel, hogy a globális gazdaság érdemben bővüljön. Hasonló tartalmú kiadványt tett közzé pénteken az OECD is.

Tetézi a nehézségeket, hogy a Fed folyamatosan szűkíti a pénzteremtési programját, s most már csak 65 milliárd dollárért vásárol értékpapírokat, holott decemberben még 85 milliárdot szánt erre a célra. S az év végére meg is szűnhet ez a program. Megindult a portfóliók átrendezésének folyamata, s a feltörekvő piacokról idén, nem egészen két hónap alatt több pénz távozott, mint az egész múlt évben. E fejleményre reagálva fakadt ki Raghuram Rajan indiai jegybankelnök, hogy a nemzetközi egyeztetés rendszere immár nem működik, s ez nagy baj. Hasonlóan vélekedett dél-afrikai kollégája, Gill Marcus, aki reményét fejezte ki, hogy talán az Egyesült Államoknak sem mindegy, mi zajlik a feltörekvő piacokon.

Ám Janet Yellen, a Fed új elnöke a képviselőházi meghallgatásán a minap egyértelművé tette: az amerikai jegybank elsősorban az amerikai gazdaságért felelős, s egyelőre nem lát kockázatot a feltörekvő piaci zavarokban. Igaz, a nyíltpiaci bizottság januári üléséről e héten közzétett jegyzőkönyv azért elismeri, ha folytatódik a feltörekvő piacokon az árfolyamzuhanással, hozamemelkedéssel, s például Törökország és Dél-Afrika esetében nagymértékű kamatemeléssel járó eseménysor, abban azért megjelenhet némi kockázat.

A Saint Louis-i Fed-tagbank elnöke, James Bullard a napokban kifejtette: a jegybanki együttműködés erőltetése kissé eltúlzott, ha minden társintézmény jól végezné a dolgát, akkor megfelelő egyensúly alakulna ki. Várható tehát, hogy a fejlett országok lazító jegybankjai ellen lázító feltörekvő állambeliek éles vitába keverednek egymással.

A Bloomberg emlékeztet rá, hogy amikor az amerikai jegybank a mennyiségi lazítás útjára lépett, s ennek nyomán a feltörekvő piacokat elárasztotta a magasabb hozamot kereső forró pénz, szintén sok bírálat hangzott el, hiszen akkor az árfolyamok erősödése rontotta az exportkilátásokat. Most megfordul a pénzáram iránya, ahogy normalizálja politikáját a Fed, s ez is idegessé teszi a feltörekvő országok jegybankjait.

Ám a diskurzus alighanem tágabb keretbe ágyazódik, hiszen az IMF olyan tanulmánnyal készült a sydneyi találkozóra, amely bizakodik ugyan az idei 3,7 százalékos globális növekedésben a tavalyi három százalékos iram után, de aggódik a feltörekvők romló teljesítménye, s az eurózónában fenyegető deflációs veszély miatt.

A feltörekvő országcsoport a globális össztermék sokkal nagyobb hányadát adja, mint tíz vagy húsz éve, ezért mérsékeltebb teljesítményének kedvezőtlen hatása is nagyobb. De közben az Egyesült Államokból is vegyes hírek érkeznek a konjunktúráról, az európai valutaövezet friss számai pedig egyáltalán nem meggyőzőek a fellendülést illetően.

Az IMF azt ajánlja, hogy az amerikai jegybank tartsa a maga menetrendjét, csak fokozatosan vonuljon vissza a mennyiségi lazítás nevű élénkítő programból, miközben az Európai Központi Banknak (EKB) tovább kellene lazítania, még alacsonyabb kamattal és még hosszabb lejáratú, a kisvállalkozásokat célzó hitelprogrammal. Országra szabott, de összehangolt reformprogram révén azonban a globális GDP 2018-ig 2,25 billió dollárral lehetne a ma vártnál nagyobb, azaz öt év alatt évente 0,5 százalékkal gyorsabb iram is elképzelhető lenne.

Feltéve, ha például Kína rugalmas árfolyamrendszerre állna át, s szociális védőháló kifeszítésére vállalkozna, ha Németország élénkítené a belső fogyasztást és a beruházásokat, ha sok állam a foglalkoztatást bővítő munka- és árupiaci átalakításba kezdene, különös tekintettel a szolgáltatásokra, s nem utolsósorban, ha Brazíliától az Egyesült Államokig többet költenének az infrastruktúra fejlesztésére, amennyiben persze a költségvetési kiigazítás fokozatos és a növekedést ösztönzi.