Fűtőértékre és áramszünetre panaszkodunk leginkább

A gázellátásban továbbra is főként a fűtőértékre, a villamosenergia területén pedig az áramszünetekre érkezik az átlagosnál több panasz – derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) sajtótájékoztatóján.
Birinyi Zsolt fogyasztóvédelmi szabályozási osztályvezető szerint a fűtőértékkel kapcsolatos panaszok valójában inkább a szolgáltatás iránti bizalom mértékére utalnak, semmint valós mérési adatokra. Általános fűtőérték-problémát ugyanis nem találtak.

Scherer Zsolt szóvivő a fogyasztói észrevételeket inkább a városi legenda kategóriába sorolta. Az áramszünetekkel kapcsolatban pedig utaltak most megjelent – éppen huszadik – elégedettség-vizsgálatukra, ami 2010 óta folyamatosan javuló megítélést tükröz. Igaz, ez csak a német hátterű E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt.-nél mutatható ki egyértelműen: a többi elosztó adata nem mutatott jelentős elmozdulást.

A – vezetéküzemeltetéstől egyértelműen különválasztott – energiaszolgáltatás területén hagyományosan a reklamációkezelés az érzékenyebb terület – mondta Kolozsi Sándor fogyasztóvédelmi főosztályvezető. Mindazonáltal összességében az energiaelosztáshoz hasonlóan a szolgáltatás is javuló lakossági megítélés alá esik – tette hozzá. A számlát a 2012-es 75 százalék után tavaly már a megkérdezettek mintegy 90 százaléka nevezte érthetőnek.

Annak kapcsán, hogy a felmérés során miért kérik számon a lakosságon a szolgáltatóváltási lehetőség ismeretét, amikor ez valójában nem áll fenn, Kolozsi Sándor hangsúlyozta: a felvetés a jogi lehetőség fennálltán alapul, de a gyakorlati tapasztalatok alapján időközönként felülvizsgálják a kérdéssort.

A jelentés nyilvánosságra kerülése kapcsán az állami Főgáz külön közleményben rögzítette, hogy a felmérés alapján a fogyasztók leginkább az állami ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató irányítása alá tartozó társasággal elégedettek. Az áramszolgáltatók közül amúgy a német hátterű Elművel volt a leginkább elégedett a lakosság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.