Függőjátszma - új beszállítókat keresnek a világcégek?

A Fordtól a Boeingig, a BMW-n, Volvo-n, Samsungon át számos nagy nyugati vállalat függ erősen japán beszállítóktól, így még az is elképzelhető, hogy az alkatrészek hiánya miatt saját termelésüket is érinti majd a japán katasztrófa.

Egyelőre még nincsenek ellátási gondok, de a cégek folyamatosan várják az információkat japán beszállítóiktól - írja a Bloomberg. A japán gazdaság kimondottan exportorientált és a világszerte szállítanak például számítógép chipeket, vagy akár hibrid autókban használatos akkumulátorokat a vállalatoknak. A cél most az, hogy elkerüljék, hogy hiány keletkezzen az egyes alkatrészekből. A Boeing utasszállító repülőgépek üzletágának vezetője szerint néhány hétig még el vannak látva, de azt nem lehet megmondani, hogy mi lesz ezután. Példának okáért a Boeing legújabb repülőgépe, a Dreamliner (amely már így is hároméves késésben van) alkatrészeinek 35 százaléka Japánból származik - írta a portfolio.hu.

A német autógyártó, a BMW és a svéd teherautógyártó, a Volvo egyelőre azt közölte, hogy túl korai még megbecsülni, hogy milyen hatása lesz akár a beszállítókon, akár a vásárlókon keresztül saját teljesítményükre a japán katasztrófa. Ennek az egyik oka az információ hiánya, mind szállítóikról, mind pedig a szállítóik szállítóiról. A dél-koreai Samsung és a tajvani HTC okostelefongyártó már el is kezdett más beszállítók után nézni, hogy elkerüljék azt, hogy esetleg az alkatrészek hiánya miatt kelljen leállniuk a termeléssel.

A Ford számára a japán Sanyo szállít hibrid akkumulátorokat, de az amerikai autógyártó egyelőre még nem szembesült kínálati problémákkal - közölte a cég szóvivője. Viszont két amerikai chipgyártó, a Texas Instruments és a Freescale Semiconductor közölte, hogy japán gyáraikban érinti a termelést a japán katasztrófa.

"A legnagyobb aggodalmat az okozza, hogy az alkatrészekből hiány lesz, illetve hogy az árak emelkednek majd" - véli a Barclay Capital technológiai elemzési részlegéért felelős vezetője. A japán vállalatok, mint a Toshiba, a Sony, a Panasonic és az Elipda Memory szállítják az alkatrészeket a világ technológiai termékeinek 20 százalékához - írja a Bloomberg. Az amerikai autógyártás pedig szintén jelentősen függ a japán beszállítóktól, ugyanis az alkatrészek közel 14 százaléka származik a szigetországból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.