Függőben a kínaiak izlandi megaprojektje

Bár októberben már biztosnak tűnt a megállapodás, tovább bonyolódik az Izlandon óriásberuházást tervező kínai milliárdos ügye, akinek újra engedélyért kell pályáznia terve kivitelezéséért - írja a sina.com kínai hírportál izlandi forrásokra hivatkozva.

A szigetország miniszterei nem tudtak megegyezésre jutni abban, milyen végső döntést hozzanak Huang Nu-po korábban is komoly vitát kiváltó beruházásáról, mert kevesellték a rendelkezésre álló információkat. Az izlandi állami rádió szerint a döntés még hónapokig húzódhat, a milliárdosnak új kérvényt kell benyújtania, melyről aztán a kormány miniszterei döntenek.

Huang Nu-po kínai milliárdos tavaly augusztus végén jelentette be, hogy 10 millió dollárért megvásárolna egy 300 négyzetkilométeres területet Izland északi részén, hogy ott 100 millió dolláros beruházással egy hoteleket, lóversenypályát is magában foglaló - részben ökológiai - turisztikai projektet indítson. A terv akkor megosztotta az izlandi döntéshozókat, a gazdasági minisztérium támogatta beruházást, a belügyminisztérium ugyanakkor november végén végül elutasította azt, a jogi követelmények teljesülésének elmaradására hivatkozva.

Bár Jóhanna Sigurdardóttir izlandi miniszterelnök a döntés bejelentésekor leszögezte, az ítélet végleges, fellebbezésnek helye nincs, a tárgyalások újrakezdéséről lehetett hallani már 2011 decemberében, majd 2012 májusában is.

Október közepén már a megegyezés sikeréről írt a China Daily napilap, mondván Huang nem megvásárolni, bérelni fogja a területet, amelynek 99 évre szóló használati jogáért 6 millió dollárt kell fizetnie, s mely valószínűleg automatikusan meghosszabbítható lesz. A végleges döntés 2013 elején várható - írja a sina.com.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.