Francia támogatás Magyarországnak földvásárlási ügyben

Franciaország támogatja azt a kezdeményezést, hogy a külföldiek földvásárlási tilalmát három évvel meghosszabbítsák Magyarországon - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn.

A miniszter azt követően beszélt erről, hogy tárgyalt Bruno Le Maire francia agrárminiszterrel. A megbeszéléseket követő sajtóértekezleten a francia agrárminiszter elmondta, Franciaország támogatja azt a magyar kezdeményezést is, hogy az unió tagállamainak agrártámogatásai kiegyenlítődjenek, s ezért kész a történelmi alapú közvetlen kifizetések felülvizsgálatára.

Hozzátette: Magyarország és Franciaország agrárpolitikája között valódi konvergencia mutatkozik. Jelezte azt is, hogy Franciaország minden szükséges segítséget megad ahhoz, hogy a jövő év első felében sorra kerülő uniós magyar elnökség sikeres legyen.

A megbeszéléseket mindkét tárcavezető sikeresnek és eredményesnek ítélte.

Fazekas Sándor közölte: magyar szempontból fontos, hogy a közös agrárpolitika (KAP) keretein belül a vidékfejlesztési források mértéke nőjön, mivel csak így támogathatók érdemben a kis- és közepes vállalkozások. Ez lényeges az életminőség javítása szempontjából is.

A vidékfejlesztési miniszter jelezte: Magyarország támogatja azt a francia törekvést, hogy az unióban a piaci szabályozás - a piaci szabadság fenntartása mellett - átláthatóbbá váljon, különös tekintettel a szerződéses fegyelem betartására, a piacellenőrzésre, a fogyasztóvédelemre és az élelmezés-egészségügyre.

A francia miniszter arról beszélt, hogy a KAP tekintetében kikerülhetetlenek a változtatások annak érdekében, hogy az unió közös agrárpolitikája a jövőben igazságosabb legyen. Abban pedig nézetazonosság volt a két tárcavezető között, hogy erős KAP-ra van szükség a továbbiakban is.

Bruno Le Maire hangoztatta, hogy az európai piacnak szabályozott piacnak kell lennie. Ezért javítani kell az átláthatóságot, valamint az információáramlás minőségét. A szabályozottság nem öncél a francia miniszter szerint, hanem azt a célt szolgálja, hogy az esetleges válságok idején a piaci reagálás rugalmasabb legyen.

A két miniszter véleményt cserélt a tejpiac helyzetéről is. E kérdéskör taglalása során megállapították, hogy annak a munkacsoportnak, amelyet az unióban megbíztak e terület szabályozásával, ambiciózus döntéseket kell hoznia, mert látszatintézkedések elfogadhatatlanok ezen a területen.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.