Ugorhat a MÁV-vezetők prémiuma

Spórolna az állam a MÁV vezetőin: felülvizsgálják a fővasutasok tavalyi prémiumait. A vasútnál felfüggeszthetik a folyamatban lévő kifizetéseket.

Felügyeleti felülvizsgálatot kezdeményezett a MÁV Zrt.-nél a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A szaktárca arra kíváncsi, a nemzeti vasútvállalat vezetői milyen feladatok után kaptak prémiumot 2011-ben. Közleménye szerint a minisztérium a társaság "jelenlegi gazdasági helyzetében indokoltnak tartja ismételten áttekinteni a tavalyi prémiumok kiírását és értékelését, valamint az idei kiírásokat".

A látszólag hirtelen jött kezdeményezést azzal magyarázzák: az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál és háttérintézményeknél a kormányzat a vezetői béreket és bérjellegű jövedelmeket igyekszik mindenütt elfogadható keretek közé szorítani. Márpedig ezt a törekvést az NFM fokozottan érvényesíteni kívánja a súlyos finanszírozási gondokkal küzdő közösségi közlekedési vállalatoknál. Köztük is elsőként a MÁV-nál.

A minisztérium az ügyben a döntés jogát látszólag meghagyja az állami vasútnak. A lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint legalábbis a MÁV igazgatósága "a prémiumok felülvizsgálatáról dönthet a folyamatban lévő értékelések és kifizetések egyidejű felfüggesztése mellett".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.